Nem volt túl nehéz, de azért könnyű sem a matematika és történelem érettségi

Széchely István , Antal Erika 2019. július 03., 17:30

A szaknak megfelelő kötelező tantárgyból írásbeliztek szerdán az érettségizők, a humán szakon végzettek történelemből, a reál szakosok matematikából. A beszámolók szerint történelemből különösebb szakismeret nélkül is össze lehetett gyűjteni az átmenéshez szükséges pontszámot.

A csütörtöki vizsga után következhet az izgatott várakozás az eredmények kifüggesztésére Fotó: Veres Nándor

Jól ismert, az elmúlt években megszokott szerkezetű tételsort kaptak történelemből a humán szakon végzett érettségizők idén. Sipos István, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség történelem szakos tanfelügyelője

közepes nehézségűnek értékelte a feladatokat.

Az elsőnél egy jelenkorral kapcsolatos szöveg alapján kaptak kérdéseket a vizsgázók, a másodiknál az újkorra vonatkozó tudásukat mérték fel a kapott szöveg alapján, a harmadiknál pedig egy kétoldalas esszét kellet írniuk a középkori román térség történelméről – tájékoztatott a szaktanfelügyelő, aki szerint az utóbbi feladat volt a nehezebb, azt ugyanis csak a témából felkészült érettségizők tudták megoldani.

Az első két feladattal hiányos tudással, részben szövegértés alapján is elboldogulhattak a vizsgázók, tulajdonképpen a megjelenésre kapott 10 ponttal együtt összesen 56 pontot szakismeretek nélkül is összegyűjthettek

– magyarázta Sipos István. Feladatonként legtöbb 30 pontot kaphatnak a vizsgázók a történelem írásbeli dolgozatukra, további 10-et pedig a megjelenésre.

{A}

Nem volt meglepetés a matematika tételsor sem

A matematika-informatika, a természettudományok, a pedagógia szakon, valamint a szakközépiskolai osztályban végzett érettségizők különböző tételsorokat kaptak idén is az érettségin. Az oktatási minisztérium még nem tette közzé a tételsorokat, így csak a vizsgázók beszámolóiból vannak információi a feladatokról, illetve a matematika-informatika szakosok tételsorának az interneten látott fotója alapján – mondta délután megkeresésünkre Fazekas Emese, a székelyudvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Líceum matematika szakos tanára. Ő az iskolában végzett diákoktól úgy értesült, hogy

a pedagógia szakos érettségizők tételsora nem volt nehéz, és a feladatlapokról készült fotó alapján közepes nehézségűnek értékelte a matematika-informatika szakos érettségizők tételsorát is.

Elmondta, vélhetően a másik két tételsor is közepes nehézségű volt, hiszen láthatóan az elmúlt évek érettségi vizsgáin rendszeresített, jól megszokott szerkezetű feladatokat kaptak idén is az érettségizők.

Ez ment a legjobban

A matematikavizsgáról távozó marosvásárhelyi érettségizők arról beszéltek, hogy talán ez ment a legjobban nekik.

Nem könnyebb és nem is nehezebb, de ez tényleg azt a tudást mérte fel, amit a diák a négy év alatt összegyűjtött

– mondta a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumból kilépő vizsgázók egyike. Azzal többen is egyetértettek, hogy aki több matektételt is megoldott már, nem egyet-kettőt, hozzávetőlegesen ki is tudja számolni, hogy hányast fog kapni a dolgozatára. „Előbb azokat veszem számba, amelyekről százszázalékosan tudom, hogy jól oldottam meg, majd amelyekről csak úgy gondolom, hogy jól sikerültek” – magyarázta a diák, aki úgy vélte, hogy dolgozatára 8,50 és 9,50 közötti értékelést fog kapni.

Ismét megcsörrent egy mobil

Hargita és Kovászna megyében ezúttal sem zártak ki senkit a vizsgáról az írásbelik harmadik napján, ám Maros megyében ismét megcsörrent egy telefon az egyik marosvásárhelyi vizsgateremben, ott tehát történt egy kizárás. 

Hargita megyében csak a szerda délelőtti ítéletidő okozott kisebb fennakadást az érettségin: az egyik csíkszeredai vizsgaközpontnak helyet adó Márton Áron Gimnáziumban 15 percig nem volt áram, de emiatt nem kellett megszakítani a vizsgát – tájékoztatott a Hargita megyei érettségiztető bizottság alelnöke, Sipos István. A jelenlétről elmondta, 1998-an iratkoztak fel a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból megszervezett vizsgára, és 1937-en vettek részt azon, tehát 61-en hiányoztak.

Maros megyében az érettségi szerdai vizsgájára 3192 diák iratkozott fel, de 87-tel kevesebben, összesen 3105-en jelentek meg – tájékoztatott a Maros megyei főtanfelügyelő. Ioan Macarie érdeklődésünkre arról is beszámolt, hogy

a marosvásárhelyi mezőgazdasági szakközépiskolában történt incidens: az egyik érettségizőnek megcsörrent a telefonja. Őt kizárták a vizsgáról.

Kovászna megyében nem zavarta meg sem az időjárás, sem szabályszegés a harmadik írásbelit, minden fennakadások nélkül zajlott – tudtuk meg Kiss Imre főtanfelügyelőtől. Arról is tájékoztatott, hogy az 1061 jelentkezőből végül 31-en nem jelentek meg, így összesen 1030-an vettek részt a vizsgán.

Csütörtökön a szaknak megfelelő választott tantárgyból vizsgáznak az érettségizők.

Az eredményeket július 8-án függesztik ki, és aznap déltől délután 4 óráig fogadják az óvásokat, majd ezek kivizsgálása után július 13-án hozzák nyilvánosságra az idei érettségi végleges eredményeit.