Ezer Székely Leány és a székely népviselet ünnepe

Barabás Hajnal 2019. július 03., 19:35

Csíkszereda egyik leghagyományosabb ünnepét, az Ezer Székely Leány Napját tartják meg szombaton a Szabadság téren, valamint a csíksomlyói nyeregben. Mintegy ráhangolódásként erre a rendezvényre, egy nappal korábban, pénteken megrendezik a székely népviselet napját, amelyen szintén a néptáncé lesz a főszerep.

Huszonhat műkedvelő néptáncegyüttes lép a Hármashalom-oltár színpadára az Ezer Székely Leány Napján Fotó: Barabás Hajnal

Két újdonsága is lesz az idei Ezer Székely Leány Napjának, egyik, hogy az ünnepi szentmisét idén nem a csíksomlyói kegytemplomban, hanem a nyeregben, a Hármashalom-oltárnál tartják. A másik, hogy

a rendezvényhez ebben az évben hozzákapcsolták a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes által útjára indított Székely Népviselet Napjának ünnepét is.

Több éves hagyománya van

Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere az eseményeket ismertető keddi sajtótájékoztatón úgy jellemezte az Ezer Székely Leány Napját, mint a város leginkább hagyományos rendezvényét. Mint mondta, az eseményt 1930-as évek elején, az impériumváltás után az új idők erőteljes szeleire válaszul hívták életre, és a rendezvénynek időszerűsége azóta sem változott.

Székely ruhába öltözni nem egyszerű feladat, nemcsak ruha, hanem székely ember is kell hozzá

– fogalmazott a városvezető, hozzátéve, hogy éppen ezért elvárás, hogy az ünnepen felszólalók és a többi résztvevő is, aki teheti, öltözzön székely ruhába. Füleki Zoltán alpolgármester pedig arra biztatott mindenkit, hogy ha nincs lehetőség a székely népviselet felöltésére, úgy is vegyenek részt az eseményen.

Mutassuk meg, hogy milyen sokan vagyunk, és álljunk ki a hagyományaink mellett

– tette hozzá.

Fotó: Albert Orsolya

Néptáncról szól a nap

Az ünnepség, melynek idén tiszteletbeli társszervezője Csíkszentgyörgy község, a megszokott forgatókönyv szerint zajlik majd:

reggel 8 órakor lesz a gyülekező a város bejáratainál, ahonnan ünnepélyesen vonulnak majd fel a résztvevők a Szabadság térre.

A megnyitót és a közös táncot követően vonulnak majd fel a csíksomlyói nyeregbe. A 11 órától kezdődő szentmisét Pál Vilmos Barna csíkszentgyörgyi főesperes mutatja be, amelyen a szintén csíkszentgyörgyi egyházi kórus énekel majd.

A néptáncelőadások mellett, lesznek gyermekfoglalkozások és népviseletmustra is, de nem maradhat el a közös tánc és a közös fotó készítése sem.

A legnépesebb településnek járó esketőszékeket Sándor Attila, székelyudvarhelyi kézműves készítette el. Tavaly egyébként 1958 székely ruhás leány, és 1001 székely ruhás legény regisztrált.

{A}

Tudnivalók a rendezvényről

Az Ezer Székely Leány Napján Csíkszeredában a felvonulási útvonalakról, a forgalomkorlátozásokról, kereskedés, főzés feltételeiről bővebben a csíkszeredai városháza honlapján közzétett polgármesteri rendeletben lehet olvasni.

Fontos tudni, hogy a gyülekezőpontoknál, illetve a Szabadság térre vezető felvonulási útvonalon forgalomkorlátozásra és útlezárásra kell számítani. 8.30 és 9 óra között tehát le lesz zárva a forgalom előtt a Brassói út – Jégpálya negyed – Mihail Sadoveanu utca – Temesvári sugárút – Szabadság tér útvonal, a Szentlélek utca – Kőrösi Csoma Sándor utca – Temesvári sugárút – Szabadság tér útvonal, illetve a Nagyrét utca – Temesvári sugárút – Szabadság tér útvonal. 9.45 és 11 óra között lezárják a forgalom előtt a Szabadság tér – Kossuth Lajos utca – Márton Áron utca – Szék útja – Kissomlyó utca útvonalat is.

A szekerekkel, lovakkal érkező csoportok felvonulását huszárok és kísérőautók biztosítják, fontos tudni még, hogy

a fogathajtóknak mindig a szekerek mellett kell maradniuk, a fogatok nem hajthatnak be a Szabadság térre, csak a közös tánc végén vonulhatnak át egyenes vonalban rajta.

A szervezők a lovaknak vizet a nyeregben biztosítanak. A lovakat itatni kizárólag az erre kijelölt helyen lehet. (A felvezető út jobboldalán lesznek a vizes tartályok). A lovakat tilos a közönség, résztvevők közé bevinni.

Az autóbusszal érkező csoportok 9 órakor találkoznak a csíkszeredai Szabadság téren. Javasolt parkolóhely a járművek részére a sportcsarnok parkolója, Csíksomlyón pedig a kegytemplom parkolója és a Szent István gyermekotthon melletti parkoló.

Akik főzni szeretnének a szervezők tűzhelyet és vizet biztosítanak, a fáról azonban a résztvevőknek kell gondoskodniuk.

Főzési szándékukról legkésőbb július 5-ig, péntekig értesítsék a szervezőket, a 0758-087 042-es telefonszámon, vagy pedig az ezerszekely@gmail.com e-mail címen.

Fotó: Albert Orsolya

A színpadi fellépő csoportok a színpad mögötti regisztrációs sátorban a már hozzájuk eljuttatott, kitöltött részvételi ívvel jelentkezzenek. Minden viseletbe öltözött résztvevőnek, bejelentkezés alapján egy emlékkitűzőt biztosítanak, ezen bejelentkezések alapján díjazzák a legnépesebb települést (ahonnan a lakosság arányához viszonyítva a legtöbben jelentek meg és regisztráltak népviseletben). A nem fellépő résztvevők a népviseletbe öltözöttek regisztrációs sátránál regisztrálhatnak.

A szervezők továbbá arra kérik a csoportokat hozzanak magukkal egy csokor virágot (lehet akár mezei virágcsokor is) és út közben megállva Domokos Pál Péter szobra előtt helyezzék el azokat.

A rendezvény ideje alatt a csíksomlyói nyeregben a viseletben érkezők a Bejelentkezés feliratú sátorban regisztrálhatnak (11 és 16 óra között), hozzájárulva ahhoz, hogy az a település, amely a legnépesebb, viseletbe öltözött csoporttal jelenik meg az eseményen (a település lakossági arányához viszonyítva), a 2020. évi Ezer Székely Leány Napja rendezvény tiszteletbeli házigazdája legyen, és két eskető székkel gyarapodjon.

Népviselet napja

András Mihály, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes igazgatója az Ezer Székely Leány Napját megelőző Székely Népviselet Napjáról beszélt. Mint mondta országokon átívelő az esemény, amelynek alkalmából családok öltöznek népviseletbe, az erről készült fotókat pedig megosztják a Hargita együttessel és a nyilvánossággal. Arra kérik idén is az ünnepelni vágyókat, hogy a pénteki napon öltözzenek székely ruhába és örökítsék meg azt egy fényképen, éljenek bárhol is a világon. A fotókat a hargitaneptanc@gmail.com email címre, vagy az együttes Facebook oldalára várják üzenetben. Ezen a napon este mintegy ráhangolódásként a másnapi Ezer Székely Leány Napjára a csíkszeredai Szabadság téren fellép a házigazda Hargita együttes mellett Tolna megyéből, Hajdúnánásról és Nyárádszeredából érkező néptáncegyüttes is.