Fontos útszakaszt aszfaltoztak le Fiatfalván

Fülöp-Székely Botond 2019. július 03., 20:25

480 ezer lejből aszfaltozta le a korábban nehezen járható, igencsak gödrös fiatfalvi Bürkény utcát Székelykeresztúr polgármesteri hivatala. Most már csak két utca van a faluban, amelyet burkolattal kell leterítsenek.

Leaszfaltozták a Bürkény utcát, így megszűnt a por és a gödröket sem kell kerülgessék az autósok Fotó: Barabás Ákos

Korábban nem is tört kő, hanem az egyszerű kavics volt leterítve a Bürkény utcában, amely az évek folyamán meglehetősen kigödrösödött – fejtette ki lapunknak Rafai Emil polgármester, hogy miért is döntöttek a több mint fél kilométeres hosszúságú szakasz leaszfaltozása, illetve a sáncok rendbe tétele mellett.

{A}

Mint mondta,

a megvalósítás nem csak az említett utca lakóinak, hanem mindenkinek fontos, hiszen arra van a futballpálya, ráadásul könnyebben megközelíthetővé váltak a mezőgazdasági területek.

Fotó: Barabás Ákos

A beruházást önköltségen valósította meg a hivatal, összesen 480 ezer lejbe került. „Elnézést kérünk, hogy csak mostanra készült el az utca, de meg lehet érteni, hiszen Fiatfalva mellett, Betfalván és Székelykeresztútron is folyamatosan dolgoznunk kell” – fogalmazott Rafai az út átadó ünnepségén. Hozzátette, most már csak a Malom és a Kismező utcákat kell leaszfaltozzák Fiatfalván.

Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos