Brassó megye határában is megjelent a sertéspestis

Bíró Blanka 2019. július 02., 18:50

Két sertéspestis gócpontot azonosítottak a héten Argeș megyében egy kisgazdaságban és egy egy kereskedelmi társaságnál. A fertőzés Podul Dâmboviței nevű faluban ütötte fel a fejét, de a szomszédos Brassó megyében is bevezették az óvintézkedéseket.

Megtették az óvintézkedéseket, hogy ne terjedjen tovább a kór. Képünk illusztráció Fotó: Pixabay.com

Fundátan, a 73-as számú országúton ellenőrző pontot állítottak fel, minden élő állatot és élelmiszert szállító gépkocsit megvizsgálnak.

{K1}

Sikó Barabási Sándor a Kovászna Megyei Állategészségügyi Igazgatóság vezetője lapunknak elmondta:

az állatok tartására, értékesítésére, a sertéshús forgalmazására vonatkozó korlátozások továbbra is érvényben vannak.

{K2}

Minden sertést nyilvántartásba kell vetetni a körzeti állatorvossal és a fülszámmal ellátni. Az állatokat elkerített helyen kell tartani, naponta ellenőrizve az egészségi állapotukat.

Minden gyanús esetet jelenteni kell az állatorvosnak, beteg állatot nem szabad levágni.

{A}

A legnagyobb veszélyt a törvénytelen állatkereskedők jelentik – szögezte le a főállatorvos. Rámutatott: a sertéspestis vírusa nagyon ellenálló,

drasztikus intézkedésekre van szükség, hogy a fertőzést teljesen felszámolják, és ez nem történik meg „egyik napról a másikra”.

{K3}

A nyugat-európai államokban is évtizedekig küzdöttek, amíg ez sikerült, és még mindig vannak országok, melyek 30-40 éve harcolnak a betegséggel. Az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság utoljára május közepén összesítette a afrikai sertéspestis gócpontokat, akkor 16 megye 84 településén 397 gócpontot tartottak nyilván, köztük Sepsiszentgyörgyön, az Őrkő-negyedben is felütötte a fejét a kór.