Gyergyóalfalvi sakkozók sikerei a tengerparton

Gergely Imre 2019. július 02., 11:32

Újabb rangos, nemzetközi versenyen szerepeltek a gyergyóalfalvi sakkozó Kiss testvérek, Hanna és Abigél június végén. A Cap Aurorán megrendezett FISCA Nemzetközi Sakkfesztiválon öt ország 462 sakkozója között ültek asztalhoz.

Hanna első helyet, Abigél fair paly díjat nyert. Az edző-édesapa büszkesége teljesen érthető. Fotó: Facebook/Kiss Arnold

A tízévesek korosztályban játszottak, ahol összesen 118-an küzdöttek a dobogós helyezésekért. A kilencfordulós, svájci rendszerben zajló tornán, klasszikus sakknemben bizonyították a lányok, hogy európai szintű játékosok. Hanna a 6,5 pontjával megnyerte a lányok mezőnyét, amíg Abigél 5,5 ponttal a hatodik helyen zárt.

Amint edzőjük és egyben édesapjuk, Kiss Arnold elmesélte, ez a verseny különösképp izgalmas általában a lányok számára, hiszen fiúkkal is versenyeznek, akik más gondolkodásmódot követve sakkoznak. Hanna számára kissé döcögősen indult a verseny, ugyanis a negyedik forduló után még csak két ponttal állt, kikapott többek között a későbbi bronzérmestől is. Ezután kapta össze magát és

sorozatban győzte le a sorsolt ellenfeleit.

Az utolsó forduló kiemelt izgalmakkal telt. Még öten maradtak versenyben a tornagyőzelemre, épp Hanna várta az ötödik helyről a startot. Az utolsó partit egy közel két órát tartó küzdelemben nyerte meg, ekkor azonban még nem lehetett teljes az öröm, mert várnia kellett a többi ellenfél meccseredményeire is.

Végül minden a legjobban alakult.

Abigél számára is örömteli volt torna záró ünnepsége, a kilencfős bírói testület döntése alapján ő kapta a verseny fair-play díját.

„A nemrég lezajlott Európa-bajnokság kemény munkával és mentális terheléssel járt. Most sakkfesztivál versenyhangulata mellett a lányok számára a feltöltődés és a kikapcsolódás is fontos volt.

Különösebb elvárások nélkül vettünk részt a fesztiválon, de hangsúlyt kapott a mérkőzések és az ellenfelek kellő tisztelete, a fordulókra való komoly felkészülés. Így különösképp örömet jelent számomra is Hanna és Abigél elért sikere”

– fogalmazott Kiss Arnold, aki köszönetét fejezi ki Gál Imola és Barátosi József marosvásárhelyi edzőknek, az alfalvi iskola vezetőségének, valamint Vargyas Hajnalka és Török Ildikó tanítóknak, hogy a tanév során biztatták a lányokat és odafigyeléssel elismerték versenyeredményeiket.