Intenzív, élménydús évadot zárt a székelyudvarhelyi színház

Kovács Eszter 2019. június 26., 15:23

Új bérlettípussal, ősbemutatókkal és bővülő társulattal indul ősszel a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház új évada, a nyári időszakban pedig több előadást is előkészít a társulat. A most lezárt évad is mozgalmas volt.

Nagy Pál értékelt, és bemutatta a 2019–2020-as évadtervet Fotó: Kovács Eszter

Jubileum, ünnep, fesztivál – így summázta az elmúlt évadot beszámolójában Nagy Pál. A Tomcsa Sándor Színház igazgatója kiemelte, intenzív, élménydús volt az elmúlt időszak, az intézmény tavaly szeptemberben rendezte meg a tizedik DráMa kortárs színházi találkozót, majd ezt követte a kilencedik IFESZT (Interetnikai Színházi Fesztivál) és a Tomcsa20 nevű ünnepi rendezvénysorozat. Új lendületet kapott a bábtagozat, amely ezentúl Udvarhely Bábműhely néven működik. Folytatódott és a következő évadban is folytatódni fog a SzinT-en tartunk!, azaz a színház nevelési programja. Ugyanakkor vendégelőadásban sem volt hiány:

Székelyudvarhely és Budapest Főváros Önkormányzatának testvérvárosi kapcsolata révén a budapesti Vígszínház érkezett két produkcióval, melyeket Csíkszeredába és Gyergyószentmiklósra is elvittek.

Egyébként a színházbarát közönség ezúttal is értékelhette az évadban látott alakításokat, ezúttal

László Kata és Barabás Árpád bizonyultak a legnépszerűbb színészeknek.

Fiatalokkal bővül a társulat

A színtársulat már az előző évadban bővült, akkor Kőmíves Boróka, Nagy Xénia Abigél és Pásztor Márk ifjú színművészekkel. Egy év kihagyás után ősszel visszatér P. Fincziski Andrea is, tudtuk meg, az évad végén pedig távozott Márkó Eszter. A bábműhely vezetője a következő évadtól Lukács Emőke lesz, a már vendégművészként látott Jakab Tamás szeptembertől leszerződött a Tomcsa Sándor Színházhoz, illetve ősszel visszatér a gyereknevelési szabadságról Albert Orsolya és Mezei Gabriella is – számolt be a teátrum igazgatója.

Fotó: Barabás Ákos

A látnivalókról

A következő színházi évadban három nagyszínpadi produkciót tervez bemutatni a társulat: a Böszörményi Gyula írta, Aracs Eszter rendezte Hótündér című mesejátékot, majd a gyergyói Figura Stúdió Színház vezetője, Albu István rendezte, I. L. Caragiale népszerű műve alapján színre vitt Az elveszett levelet, illetve az Anger Zsolt rendezte Kaisers TV. Ungarn című produkciót, amely a rendező meghatározása szerint „történelmileg hiteltelen, szomorú történelmi komédia”. Ősbemutató is lesz: a színház negyedik drámaíró pályázatának második helyezettje lett Hatházi András Kovács János meghal című darabja, amelyet Zakariás Zoltán álmodott színpadra. Szintén stúdió-előadás lesz a Barabás Árpád rendezte Fagyi, majd a Lukács Emőke rendezte Béka-királykisasszony című bábjáték is. Továbbra is műsoron lesz A mi kis városunk, a Terméketlen szépség, a Nem lesz reggel, Fred! (más szereposztással), a Káosz, illetve a Rengeteg Ábel és Kürtös Kata kalandjai című bábjáték.

A megszokott bérletek mellett újabbal rukkolt elő a színház: a Méhes György névre keresztelt szabadbérlet ára 70 lej lesz, érdekessége, hogy nem lesz előre meghatározott dátumhoz kötve és nem helyreszóló.

„Azokra gondoltunk, akiknek nem felel meg a bérletek kötöttsége. A szabadbérlet ugyanis bármelyik négy, akár a stúdió-előadásokra is beváltható,

birtoklójának csupán az esemény előtt 24 órával kell jeleznie részvételi szándékát

– magyarázta Nagy Pál. Mint az már bevett szokás a székelyudvarhelyi színháznál, a következő évadra már júniustól lehet bérletet váltani: a korai bérleteket jóval kedvezményesebben lehet megvásárolni az intézmény jegypénztáránál. Részletekről és az évadtervről a színház honlapján vagy a TomcsAppon lehet tájékozódni.