Csak minden második gyermeknek van hely a bölcsődékben – szükség lenne újabbakra

Barabás Hajnal 2019. június 26., 12:08

Nagy az igény a bölcsődei szolgáltatásra Székelyföldön, sok szülő nem tudja másképp megoldani gyermeke felügyeletét. Csakhogy általában kétszeres a túljelentkezés ezekben az intézményekben, így szigorú pontrendszer alapján kénytelenek eldönteni a bejutási sorrendet.

A gyermekek felügyeletét oldja meg intézményesen a bölcsőde. Hatalmas az igény a szolgáltatásra Fotó: Beliczay László

Marosvásárhelyen hat bölcsődét működtet az önkormányzat, amelyekben összesen 337 gyermekről gondoskodnak. Ferencz Emőke, a marosvásárhelyi bölcsődékért felelős szakosztály vezetője érdeklődésünkre elmondta,

az intézményekben most zajlik a beiratkozás, június végéig lehet leadni a dossziékat, és majd augusztus közepéig jeleznek vissza, hogy kiket tudnak fogadni.

{A}

Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy minden évben újra be kell íratni azokat a gyermekeket is, akik az előző évben a bölcsődébe jártak.

A korábbi években is túljelentkezés volt, és arra számítunk, hogy idén is többen iratkoznának, mint ahány helyünk van, bár amíg le nem zárul a jelentkezési időszak, nem tudok pontosabb információval szolgálni

– magyarázta az osztályvezető. A bejutási sorrendet előre meghatározott pontrendszer alapján alakítják ki. Nemrég írtunk arról, hogy a marosvásárhelyi önkormányzati képviselő-testület határozata alapján duplájára növelik a szülők hozzájárulási díját, végül azonban mégsem emelték fel minden esetben a díjat. A következő értékeket állapították meg a 2019–2020-as tanévre:

700 lejnél nagyobb szülői jövedelem esetén egy gyermek után 6 lejt kell fizetni napjára, két vagy több gyermek után 3 lejt.

Ha a jövedelem kisebb 700 lejnél, akkor egy gyermek után napi 3 lej a hozzájárulási díj, kettő vagy több gyermek után pedig 1,5 lej. Ezek az értékek 5–20 százalékát teszik ki a múlt évre megállapított havi átlag fenntartási költségnek.

Fotó: Pál Árpád

Nem elég az egy bölcsőde

Székelyudvarhelyen június 27. és július 5. között zajlik a bölcsődei beiratkozás. A városháza honlapján részletesen ismertetik az iratkozási feltételeket. Balázs Ibolyától, a székelyudvarhelyi bölcsőde illetékesétől megtudtuk:

70 férőhelyes az intézményük, és a következő tanévre 42 szabad helyet hirdettek meg.

„A korábbi években is sokkal többen szerették volna beíratni gyermeküket, mint ahány szabad helyünk volt, tavaly például 30 gyermeket, azaz két csoportra való gyermeket kellett visszautasítanunk. Idén is nagy érdeklődésre számítunk.

Egyszerűen nem elég ez az egy bölcsőde

– mondta. Hozzátette, bíznak abban, hogy a polgármesteri hivatal megpróbál tenni azért, hogy újabb bölcsődét indítsanak a városban. „Sajnáljuk a szülőket, mert sokan nincs kire hagyják a gyermeket, például távol vannak a nagyszülők, rokonok” – jegyezte meg. Intézményük is kritériumrendszert használ, hogy eldönthessék, kit vesznek be és kit nem, mint megtudtuk, azok az édesanyák, akik még ebben az évben visszamennek dolgozni, több pontot kaphatnak, mint azok, akik csak jövőtől.

Telt ház Gyergyóban is

Gyergyószentmiklóson a bölcsőde illetékese érdeklődésünkre elmondta, náluk minden évben június elsején zajlik a beiratkozás.

Idén éppen annyian jelentkeztek, ahány helyük volt, feltételezése szerint azért nem ismétlődött meg a tavalyi túljelentkezés, mert a szülők visszariadtak a szigorú pontrendszer miatt.

„Például azok az édesanyák, akik nem mentek vissza dolgozni, nem kaphatnak elég pontot, hogy gyermeküket bölcsődébe járathassák, így valószínűleg emiatt már nem is jelentkeztek” – magyarázta. Hozzáfűzte, elsősorban ugyanis a munkába járó szülők gyermekeinek felügyeletét szeretnék megoldani, hiszen ezeknél a családoknál van a legnagyobb szükség erre a szolgáltatásra.

A gyergyószentmiklósi bölcsőde egyébként 50 férőhelyes, és idén 40 helyre lehetett beiratkozni.

Fotó: Pál Árpád

Csíkszeredában lezárult a jelentkezés

Június 12–18. között zajlott a beiratkozás a csíkszeredai bölcsődében. A 2019/2020-as tanévben

a rendelkezésre álló 35 helyre 76 kérvényező nyújtotta be a szükséges dokumentációt.

Kövér Katalin, a csíkszeredai bölcsőde vezetője elmondta, az intézmény összesen 63 férőhelyes, amelyből 3 hely szociálisan hátrányos helyzetűeknek van fenntartva. A következő tanévre 35 helyet hirdettek meg, amelyekre kétszeres volt a túljelentkezés.

Szüksége volna Csíkszeredának még egy bölcsődére, ezt a problémát már többször jeleztem a városházának

– jegyezte meg az intézményvezető. A túljelentkezések miatt ők is pontrendszert alkalmaznak a gyerekek kiválasztásánál. A bölcsődébe felvett gyerekek után a szülőknek egy szimbolikus összeget, azaz napi 2 vagy 4 lejt kell fizetniük. Csíkszeredában egyébként a dendrológiai parkként ismert egyházi területre tervez napközit és bölcsődét építtetni a Szent Kereszt Plébánia. Darvas-Kozma József plébános korábban azt nyilatkozta, hogy 120 gyerek befogadására alkalmas bölcsőde-napközit képzeltek el, amely nagy segítséget jelentene a városnak. Az intézményt a 2020–21-es tanévre szeretnék megnyitni.