Háromszéken összefognak a magyar pártok Úzvölgyéért

Bíró Blanka 2019. június 25., 20:00

A magyarság egységet és erőt kell felmutasson, ezért összefogtak az erdélyi magyar pártok, hogy együtt vegyenek részt az úzvölgyi katonatemető ügyében tartandó csütörtök délutáni sepsiszentgyörgyi tiltakozó megmozduláson.

Fotó: Bíró Blanka

A keddi sajtótájékoztatón az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos vezetői mellett az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) helyi képviselői is részt vettek. Kolcza István, a néppárt országos alelnöke az ügy és az összefogás fontosságát hangsúlyozta. Tóth Birtan Csaba, az RMDSZ sepsiszéki ügyvezető elnöke elmondta, kiállnak az ügy érdekében, ám eddig a civilek azt szorgalmazták, ne legyen pártpolitikai vetülete, ezért ott lesz a tüntetésen Tamás Sándor, a háromszéki önkormányzat elnöke és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester is, de nem szólalnak fel.

Pethő István, az MPP választmányi elnöke rámutatott,

Úzvölgye a román-magyar kapcsolatok mérföldköve lehet, a nemzethez kapcsolódó fontos ügyeket fel kell vállalniuk a politikai pártoknak, de nem szabad pártpolitikai szintre süllyeszteniük.

{A}

Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke kifejtette, „ébren kell tartani a témát”, ezért nem elég a bírósághoz fordulni, ki kell menni az utcára. A tiltakozó megmozdulást csütörtökön 18 órától tartják Sepsiszentgyörgy főterén.

Mint korábban beszámoltunk róla, az eső ellenére sokan érezték fontosnak, hogy tiltakozásukat fejezzék ki az úzvölgyi katonatemető körül kialakult botrány miatt: az EMNP által szervezett tüntetésre több százan jelentek meg Csíkszereda főterén múlt kedden.

{K1}