Utcák, ahol felújításra várva most nem aszfaltoznak

Kovács Attila 2019. június 17., 12:00

Járdákat építenek, parkolókat alakítanak ki, illetve több utcában nagyobb útfelületeket aszfaltoznak le Csíkszeredában a nyári útkarbantartás során. Vannak azonban olyan városrészek is, ahol éppen lakótelepi felújításra várva egyelőre nem terítenek új aszfaltréteget.

Fotó: Pinti Attila

Az utóbbi hetekben a folyamatos esőzések hátráltatták a nyári útjavításokat Csíkszeredában, ugyanakkor a közterületekre épített garázsok lebontása nyomán azt is fel kellett mérni, hol van szükség a felszabadult parkolók leaszfaltozására. Ennek alapján jelölték ki azokat a helyszíneket, ahol az elkövetkező hetek, hónapok során új aszfaltburkolat készül az úttesten, parkolókban, de új járdaszakaszok is épülnek.

{A}

Mint Pataki László, a csíkszeredai polgármesteri hivatal városgazdálkodási, energetikai menedzsment, közszállítási és útkarbantartási osztályának illetékese tájékoztatott,

a Nárcisz sétány alsó szakaszán, a lebontott garázsok helyén a parkoló, valamint a Nárcisz sétány 5. számú tömbház előtti rész aszfaltozása várható,

de hasonló munkálatokat végeznek a Fenyő utca 9. számú tömbház belső udvarán, ahol új járdák lesznek, valamint a lebontott garázsok helyén új burkolatot kap a parkoló.

Szintén a Fenyő utcában az 5/A és 7/A számú tömbházak bejáratai előtti járdákat is felújítják. A Müller László utca Szentlélek utca felőli részén, a lebontott garázsok helyén maradt parkoló és a 23-as tömbház előtti járda aszfaltozása ugyancsak szerepel a munkálatok listáján.

Egy másik helyszín, ahol a lebontott garázsok helyén aszfaltozásra van szükség, a Mérleg utca autóbusz-állomás felőli belső udvara. Új útburkolat készül a Tető utcában a Kalász lakótelep felújításával, valamint a Pacsirta sétány, illetve a Hunyadi János és Szentkirály utcák egy-egy szakaszán is. Mostanáig a Fűzfa, Hajnal, Fürdő és Vadász utcákban aszfaltoztak le különböző méretű útfelületeket – tudtuk meg.

Fotó: Pinti Attila

Nem lesznek viszont egyelőre javítások a Nagy István festő utcában és az Octavian Goga sétányon,

ahol kora tavasszal már a korábbi betonrétegig lemarták az igen hiányos, csak foltokban fellelhető aszfaltot, eltüntetve ezzel a gödrök túlnyomó részét. A beavatkozás azért történt, hogy ezek az utcák járhatóbbakká váljanak – közölte az illetékes.

Az Octavian Goga sétányon a közbeszerzési eljárások befejezésének függvényében még idén elkezdődhet a felújítás az esővíz-elvezető hálózat építésével, ezért aszfaltozásra nem gondoltak, csak a közlekedés feltételeinek biztosítására.

Fotó: Pinti Attila

A Nagy István festő utcában hasonló meggondolásból történt az aszfalt eltávolítása, ott jövőre van esély a felújítás elkezdésére, így nem lett volna célszerű nagyobb felületeket leaszfaltozni – indokolta a helyzetet az illetékes. Az útjavításokat az ING Service és a Balast Centrum cégtársulás végzi, az erre fordított összeg idén 2,7 millió lej.