Újabb szakaszon tisztították meg a Békény-patakot

Gergely Imre 2019. június 16., 13:55

Körülbelül egy kilométer hosszú szakaszon tisztították meg szombaton délután a Gyergyószentmiklóson átfolyó Békény medrét. A takarítási megmozdulásban résztvevőknek nagyot segített a patak „öntisztulása”, mivel az elmúlt időszak áradása elvitte a szemét legnagyobb részét.

Magas vízállás és erős sodrás nehezítette az önkéntesek munkáját

Mintegy 40-en, azaz az április végi első medertakarítási akcióban résztvevők számához képest jóval kevesebben vettek részt szombat délután a Gyergyószentmiklóson átfolyó Békény-patak megtisztítására szervezett megmozduláson. A résztvevőknek mintegy fele gyermek volt. Ezúttal ők keveset tehettek,

hiszen a patak magas vízállása és az erős sodrás miatt felelőtlenség lett volna megengedni, hogy belépjenek a mederbe.

Így ők a partokon haladtak végig és szedték össze zsákokba az ott talált szemetet. 

A patakmederben így csak a felnőttek dolgoztak, a helyi katasztrófavédelem által biztosított vízálló munkaruhákban. A bejárt szakaszon egy komolyabb szemét-gócpontot találtak, ahol

egy ágy rugózatán akadtak fel ruhák, szőnyegek, és egyéb olyan dolgok, amelyek semmiképp nem a patak vízébe valók.

Ezeket az erős sodrás miatt kemény munkával lehetett kiszedni.

{A}

A Horváth Gábor rádiós műsorvezető által szervezett megmozdulást nagyban segítette, hogy az elmúlt hetek áradása elmosta a szemét legnagyobb részét, ellenben az itteni mocsok most valahol lennebb a Maroson, a Tiszában, vagy a Dunában úszik a tenger felé, ennek tudatában pedig

nem lehet felhőtlenül örülni a Békény öntisztulásának.

Továbbra is vannak még megtisztításra váró szakaszok a mederben, még a nyáron sor kerül az újabb hasonló akcióra a Gyergyószentmiklóson átfolyó patakon.