Leveszik a szemellenzőket – a fogyatékkal élők is részei a társadalomnak

Fülöp-Székely Botond 2019. június 17., 11:20

Noha némileg javult a helyzet az utóbbi időben, még most is nagy a távolság a fogyatékkal élők és a hétköznapi emberek között – véli Orbán Ágnes, az Orbán Alapítvány vezetője. Ezen elsősorban a tudatosítással lehet változtatni, ezért is tart figyelemfelkeltő napot kedden a szervezet.

Orbán Ágnes: a tudatosítás lehet az elfogadás kulcsa Fotó: Barabás Ákos

A fogyatékkal élők is szerves részei a társadalomnak és képesek teljes életet élni, ehhez azonban széleskörű társadalmi elfogadottságra van szükség – vallja Orbán Ágnes, az Orbán Alapítvány vezetője.

A szülőktől indul a baj

A probléma fő oka, hogy

a hozzátartozók jó része továbbra sem engedi közel a gyerekeket a fogyatékkal élőkhöz, amit úton, útfélen meg lehet tapasztalni

– magyarázta Orbán Ágnes. Ez sokszor, csak egy „ne bámuld” vagy éppen „ne foglalkozz vele” típusú kijelentésben nyilvánul meg, ami már elég ahhoz, hogy megszüntessék a gyerek érdeklődését. Ez pedig egyenes út a kirekesztéséhez, hiszen a hozzátartozók tanácsa nyomán

a gyerek a tanintézményekbe járva sem meri felvenni a kapcsolatot fogyatékkal élő társaival.

Ha pedig nem értik meg őket, akkor csúfolódni fognak, de a helyzet tovább is fajulhat. Persze a fiatalkori magatartásuk felnőttként sem változik, inkább igyekezni fognak elkerülni speciális igényű társaikat, ezáltal pedig csak megerősítik a társadalmi elutasítást. Számos megváltozott munkaképességű is magába fordul a kezdeti stádiumban, de ez nem mindenkire jellemző.

A kölcsönös nyitottság a kulcsa mindennek, hiszen csak így szűnhet meg a probléma.

Megértem én, hogy a hozzátartozók igyekeznek megvédeni a gyerekeket, de fel kell fogni, hogy a fogyatékkal élők nem egy ragályos betegségben szenvednek. Nagyon sok szeretetet tudnak adni társaiknak és ezt a hétköznapi gyerekeknek is jó megérezni” – magyarázta Orbán Ágnes.

{A}

„Levesszük a szemellenzőt”

A leírt helyzet megváltoztatásáért indította el a Levesszük a szemellenzőt című kampányát az Orbán Alapítvány, hiszen bíznak abban, hogy

a tudatosítással megszüntethető a fogyatékkal élők társadalmi kirekesztettsége.

Már az elmúlt hónapok akciójából is látszik, hogy igenis vannak olyan emberek, aki szívesen segítenek embertársaikon és nyitottak a téma iránt: „csupán meg kell szólítani őket.” Az akció zárónapja kedden lesz, amikor délelőtt tíz órától a Városháza téren vonulnak fel a fogyatékkal élők, amit a Márton Áron téren megszervezett tudatosító program követ.

A Patkóban különböző fogyatékosságokat mutatnak be a hétköznapi embereknek.

Délután fél háromtól fogják díjazni a korábban meghirdetett rajz és fotópályázatuk díjazottjait a Mokka Kávéházban. Az esemény részeként este nyolc órától fellép a sportcsarnokban a Magna Cum Laude együttes. A koncertre már most lehet 50 lejes jegyeket vásárolni – a szervezet székhelyén a Mokka Kávéházban és az interneten is –, amivel az alapítvány akcióját lehet támogatni.

Ha ez az akciónk lejár, akkor sem fogunk tétlenkedni, ősztől máris újabb programot indítunk. Bízom abban, hogy ha lassan is, de az állandó tudatosítással előbb-utóbb elérjük a célunkat

– fogalmazott Orbán Ágnes.