Lehet-e a következő tanévre jobb az iskolai tej, kifli és alma?

Simon Virág 2019. június 14., 11:29

Penészes kifliket, rothadt almákat, ehetetlen kekszet kaptak a pénteken záruló iskolai évben a diákok. Maros és Hargita megyében is számos gondot, elégedetlenséget jeleztek idén a tej-kifli program lebonyolításával kapcsolatban. De van-e garancia arra, hogy a problémák megoldódnak szeptemberre?

A teljes kiőrlésű lisztből készült keksz száraz és ízetlen Fotó: Haáz Vince

A tej-kifli program azzal a nemes céllal indult, hogy azoknak az óvodás és iskolás korú gyermekeknek is jusson tízórai, akik nehéz körülmények között élnek. Segítséget jelenthetett volna ez minden szülőnek, hiszen ha ízletes a kifli vagy a keksz és a tej, illetve joghurt, akkor helyettesíthette volna az otthonról hozott tízórait. Az elmúlt években azonban kiderült:

a program messze nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Mint a Székelyhon kérdésére Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke elmondta, a programra vonatkozó, 2018 júniusában megjelent törvény alapján a gyerekeknek hetente ötször kell péktermékeket, kétszer gyümölcsöt, kétszer tejet és egyszer tejterméket biztosítani. Az Európai Unió által finanszírozott program kedvezményezettjei az óvodások és az 1–8. osztályos tanulók.

Hargita Megye Tanácsa a péktermékeket és a tejet egy 2016-os, közbeszerzési eljárás nyomán megkötött szerződés alapján biztosíttatja 2020-ig. Ennek értelmében

a diákok fehér lisztből készült kiflit és kekszet kapnak, míg a tejtermékek esetében UHT-tejet fogyaszthattak mindennap az iskolában.

A megyei tanácselnök kiemelte: a 2018–2019-es tanévben rengeteg panaszt kaptak a péktermékek minőségére, szavatosságára és szállítására vonatkozóan. Ezek többnyire a Kolozs megyei, tordai székhelyű Logistic Media Pop Art Kft. termékei voltak.

„A hivatalos vizsgáló szervek (a fogyasztóvédelmi hatóság és az élelmiszer-biztonsági igazgatóság) is alátámasztották az iskolák és a szülők által bejelentett minőségi és szavatossági problémákat. Ezek orvoslása érdekében azokon a területeken, ahonnan a panaszok érkeztek, többszöri figyelmeztetés után felbontottuk a szerződést az illető céggel. A szerződésbontásokat próbáltuk úgy ütemezni, hogy ne a gyerekek lássák ennek a kárát. A licitet újra meghirdettük a hivatalos közbeszerzési oldalon, ami által helyi cégekkel kötöttünk szerződést, így megoldódtak a fent említett panaszok” – összegzett Borboly.

{A}

Maros megyében egy idén kötött szerződés értelmében egyebek mellett teljes kiőrlésű lisztből készült kiflit és kekszet kaptak a gyermekek. A termékek kiosztását követő első napokban a szülők, diákok, tanárok jelezték, hogy

mind a kifli, mind a keksz ehetetlen, száraz, ízetlen.

A Maros megyei önkormányzathoz is számos panasz érkezett, amelyeket továbbítottak az élelmiszer-biztonsági igazgatósághoz és a fogyasztóvédőkhöz, illetve a népegészségügyi igazgatósághoz. Lukács Katalin, a megyei tanács sajtószóvivője érdeklődésünkre elmondta,

volt két olyan iskola a megyében, ahol penészes kiflit adtak a gyermekeknek,

ott ideiglenesen helyettesítették azt más cég termékével, majd a kivizsgálás után, amikor már újra megfelelő minőségűek voltak a kiflik, ismét azokból kaptak a gyermekek.

Mivel a kekszet és kiflit gyártó cég Kolozs megyei, a Maros megyei élelmiszer-biztonsági szakemberek nem tudják megvizsgálni a gyártási körülményeket, csak a címkén feltüntetett adatok alapján ellenőrzik a termékeket. Elismerték, elképzelhető, hogy a feltüntetett alapanyagokból készült termék nem felel meg a gyermekek ízlésének, elvárásának, de valószínűsítik, hogy a cég csak így fér bele a 0,57 banis egységárba – ennyit fizetnek ugyanis egy kifliért vagy egy csomag kekszért.

{K1}

Az alma minőségére vonatkozóan is kaptak reklamációkat, és helyszíni ellenőrzéseken vizsgálták meg a szállítmányokat. Ennek nyomán nem osztották ki a diákoknak azokat az almákat, amelyek nem voltak épek, tiszták.

Maros megyében Nyárádszereda az egyedüli település, ahol az óvodások és iskolások helyi pékség termékeit kapták minden hétköznapon. Itt az idei tanévben sokszor még langyos kiflit fogyaszthattak tízóraira a diákok.