Háromszékre összpontosul a fogathajtók figyelme

Bíró Blanka 2019. június 13., 18:47

Fogathajtó versenyt szervez június utolsó hétvégéjén az oltszemi maratonhajtó pályán a bodoki önkormányzat, Kovászna Megye Tanácsa és a Román Lovas Szövetség a Háromszéki Lovas Napok részeként.

Képünk illusztráció Fotó: Pinti Attila

„Románia lovas társadalmának figyelme Háromszékre összpontosul, hiszen az ország minden részéből neveztek be fogatok. A Bodok községi megmérettetés már a tavaly bekerült a Nemzetközi Lovas Föderáció által összeállított nemzetközi versenynaptárba, amely pontszerző, 3 csillagos versenyt jelent, belépőt a szeptember 11-én Németországban sorra kerülő világbajnokságra. A héten még várjuk a fogatok jelentkezését” – emelte ki Fodor István, Bodok község polgármestere.

Azt viszont sajnálatosnak tartja az elöljáró, hogy a Székely Vágta megszokott időpontját előbbre hozták, és egy időben van az oltszemi lovas rendezvénnyel, megosztva így a résztvevőket. A II. nemzetközi fogathajtó verseny június 28-án, pénteken díjhajtással és bemutatóval kezdődik, június 29-én szombaton maratonhajtásra, majd munkalószemlére kerül sor. Szombaton bemutatják a Mikó-kastély történetéről szóló könyvet, fellép a Zöld Fenyő néptáncegyüttes, az Árkosi fúvószenekar, majd este a Fúvó Shock Orchestra és Delhusa Gjon koncertezik.

{A}

Vasárnap akadályhajtáson mérik össze tudásukat a fogatok, majd a sepsikőröspataki–kálnoki fúvószenekar előadására kerül sor, ezt követően pedig az Erdélyi Lovaskaszkadőr Egyesület tart bemutatót, a nap további részében a Nagykürt 95 fúvószenekar ad elő, majd a Vezivius együttes, valamint Zoltán Erika koncertje után tűzijáték zárja az eseményt.

A Háromszéki Lovas Napokon, szombaton és vasárnap 10–17 óra között kézműves foglalkozások várják a kicsiket, a felnőttek pedig megtekinthetik fotókiállításokat tekinthetnek meg.