Bár ő következik a listán, Tamási Zsolt nem vállalja, hogy önkormányzati képviselő legyen

Simon Virág 2019. június 13., 14:14

Nem vállalja a marosvásárhelyi önkormányzati képviselői tisztséget Tamási Zsolt, a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium igazgatója, aki soron következik az önkormányzati listán, és elfoglalhatná a Furó Judit lemondását követően megüresedett helyett.

Tamási Zsolt. Nem vállalja az önkormányzati képviselői megbízást Fotó: Haáz Vince

Tamási Zsolt, a  marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium igazgatója csütörtökön levélben értesített arról, hogy nem vállalja a megbízatást. A dokumentumban észrevételeit is megfogalmazta a marosvásárhelyi választási összefogással kapcsolatosan.

{K1}

Az iskolaigazgató emlékeztetett, hogy 2016-ban, a helyhatósági választások előtt

nagyon bízott benne, hogy a marosvásárhelyi közösség felismeri, az összefogásban van az egyedüli esélye, hogy Marosvásárhelyért tehessen.

„Nem vagyok politikus, de azt világosan láttam, hogy a közösség szolgálatában vállalni kell azt, amire a közösség bizalmat szavaz.

A polgármesterjelöltünk mögötti egységes felsorakozás mellett bíztam benne, hogy a városi tanácsosi listán is az egyéni érdekek és kapcsolatok helyett az összefogás alapján fog készülni a rangsorolás.

Volt is egy tiszavirágéletű, összefogás alapján készült lista, amelyen engem a harmadik helyre rangsorolt az RMDSZ Maros Megyei Területi Állandó Tanácsa. Ez a lista változott, és nem volt világos számomra, hogy az összefogás jegyében vagy más érdekek miatt. Ezért vállaltam csak a 13-ik helyet. Mert tudtam, hogy ha a közösségi összefogás hozza az erejét, akkor ennyi tanácsosunk lehetett volna az önkormányzatban. S ezzel a bizalommal nem lett volna szabad nem élni. És azt is tudtam, hogy ha a közösségünk megosztottsága marad, akkor az önkormányzati frakciónk nem a város és közösségünk érdekét képviselő városvezetés árnyékában kényszerpályákra kényszerülhet. Ezzel pedig nem tudtam volna azonosulni.”

{A}

A levélben Tamási arról is ír, hogy  véleménye szerint a marosvásárhelyi közösség nem tudott teljesen azonosulni a nem összefogáson alapuló tanácsosi listával. Ő kívülről nézte, hogy mit tesznek tanácsosok. Kíváncsi volt, hogy sikerül-e a választási ígéretekhez ragaszkodni, vagy bekövetkezik a kényszerpálya?

Látott kitartó, következetes állásfoglalásokat, de egy idő után a kényszerpályára kerülést is, a város aktuális vezetése szándékainak kiszolgálását is.

Látott egyre meredekebb belső konfliktusokat a szervezeten belül, és látta, hogy hogyan veszíti hitelét a marosvásárhelyi lakosság egy része előtt a városvezetést egyre inkább követő városi szervezeti vezetés.

„Látom azt is, hogy nekünk, marosvásárhelyieknek szükségünk van egy olyan érdekképviseletre, amely értünk, s nem egyes személyekért tesz. S látom azt is, hogy erre most kevés az esély.

Az egészséges kompromisszumokon, vagy legalább is az én kompromisszum készségemen túlmutat az együttműködés a város vezetőségével.

Ezért nem tudok azonosulni egy olyan közkatonai szereppel, amikor olyan döntések meghozatalára kényszerülhetnék, amelyre a városi szervezet vezetői a frakciófegyelem alapján kérhetnének, s amelyről tudnám, hogy nem a mi érdekeinket szolgálja. Az irány, amelyet a városi vezetés képvisel, távol áll az én értékrendemtől. Ezért még várok.

Nem fogadom el, hogy belépjek az önkormányzati tanácsosi testületbe, mert nem arról szól, ami miatt 2016-ban vállaltam volna a tanácsosi szerepet

– fogalmazott Tamási.

A római katolikus iskola gimnázium igazgatója bizakodó hangnemben zárja levelét. Véleménye szerint nincs más út, csak a marosvásárhelyi RMDSZ szervezet teljes megújítása. „Biztos vagyok benne, hogy van közösségi összefogás, hogy újra kiépül egy olyan csapat, amellyel együtt városunkért, közösségünkért érdemes vállalni a napi politikát, a szolgálatot” – hangoztatja Tamási Zsolt.

A soron következő a városi tanácsosi listán Boros Gyula helyi vállalkozó.