Augusztusban EMI-tábor

Gergely Imre 2019. június 13., 12:13

Este koncertek, napközben pedig a magyarságot fajsúlyosan érintő politikai, közéleti témákban elhangzó beszélgetések, viták jelentik idén is az EMI-tábor programját. Az idei tábort augusztus 7–11. között rendezik meg Gyergyószentmiklóson.

Gyergyószentmiklós közelében, a 4-es kempingnél tartják a tábort. Archív Fotó: EMI-tábor/Facebook

Az idei programkínálatot is az elmúlt évek szellemében tervezték meg – derül ki az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) közleményéből. Cél, hogy a szórakozás mellett minden táborozó megtalálhassa a különböző tematikus sátrakban a neki tetsző programot a város közelében, a 4-es kempingnél sorra kerülő ötnapos rendezvény alatt.

„A fiatalok körében várhatóan a fő vonzerőt most is az esti koncertek jelentik, de mindenképpen ösztönözzük őket, hogy a napközben elhangzó előadásokon, tematikus programokon is részt vegyenek. Megpróbálunk ezzel is hozzájárulni, hogy kicsit felnyissuk a szemüket, mi is zajlik körülöttük” – fogalmaz Sorbán Örs, az EMI vezetője.

A borkóstolók, íjászat, hadtörténeti bemutatók, csapatjátékok, kézműves foglalkozások, történelmi és kulturális előadások mellett továbbra is feldolgozzák majd neves és meghatározó előadók segítségével az erdélyi magyarságot érintő közéleti kérdéseket.

A koncertek fellépőit, az előadók nevét még nem ismertették, de az biztos, hogy terítéken lesz Beke és Szőcs ügye, vagy az Úz-völgyi temetőfoglalás. A tábor programját folyamatosan töltik majd fel az emitabor.hu oldalra, illetve a rendezvény Facebook-oldalára.

{A}