Anyjuk neveli fel a félárván maradt kőrispataki testvárpárt, az apai nagyszülők nem így szerették volna

Széchely István 2019. június 12., 10:35

Fájlalják a kőrispataki medvetámadás miatt félárván maradt testvérpár nagyszülei, hogy a gyerekfelügyeleti jogot nem nekik ítélte oda a gyámhatóság, hanem a lányok anyjának, aki a tragédiát megelőző években külön élt családjától.

A nagyszülők nagyon szerették volna, ha rájuk bízzák apa nélkül maradt unokáik nevelését Fotó: Barabás Ákos

Nem kellett hivatásos nevelőszülőknél elhelyezni a márciusi halálos kőrispataki medvetámadás után félárván maradt kiskorú testvérpárt: amint azt érdeklődésünkre Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője elmondta,

a gyerekeket anyjuk neveli a továbbiakban.

„A gyerekeket a széles rokoni körből mindenki támogatja, a magyarországi rokonok is, jobb nekik, hogy nem kerülnek elhelyezésre” – mondta az igazgató, kérdésünkre azt is hozzáfűzve, hogy az anya megfelelő körülmények közt él, a gyerekek nincsenek veszélyeztetett helyzetben. Az édesapa halála után azért kellett kivizsgálni a félárván maradt gyerekek helyzetét, mert anyjuk nem élt velük, évekkel korábban elhagyta a családot.

Vállalták volna a felnevelésüket

Fájlalják a gyámügyi döntést a 11 és 14 éves lányok nagyszülei. Kecseti Béla, a márciusi medvetámadás következtében elhunyt férfi mostohaapja elmondta, nagyon szerették volna, ha náluk maradhatnak a lányok, de őket nem kérdezték meg a gyámügy munkatársai. A tragédiát követően egyházi gyűjtésből, illetve a vadásztársaságtól – ahol az elhunyt férfi korábban hajtóként is alkalmi munkát vállalt időnként – is kaptak adományokat, ezekből a nagyapa vett egy szekrénysort unokáinak, illetve cementet, kavicsot és szalagparkettát is vásárolt, hogy

lakhatóvá tegye és berendezze a kis nagyszülői ház egyik helyiségét a gyerekek számára.

Fotó: Barabás Ákos

A bútort és a burkolóanyagot is a szomszéd csűrjében tárolják egyelőre, mert a házban hely sem lenne erre, ráadásul ázik is a tető. Ami pénz maradt, illetve saját erőből rendbe hozzák unokáik számára – mondta a férfi. Hozzáfűzte, saját gyereke nincs, és most, hogy mostoha fia sem él már,

az unokákra fogja hagyni a házat.

A férfi szerint a gyermekvédelmi igazgatóság munkatársai úgy határoztak, hogy a félárván maradt lányok hét közben náluk lakjanak és onnan járjanak iskolába, hétvégéken pedig az anyjukkal legyenek Etéden, ahol az anyai ági nagyszülőknek van háza. Iskolába azonban már nem járnak a gyerekek – noha a tanévnek még nincs vége –, ugyanis egy hete az anyjukkal elutaztak Magyarországra – tudtuk meg a nagyszülőktől, akik nehezményezik, hogy őket nem is tájékoztatták az elutazásról.

A férfi szerint az anya – aki korábban elhagyta a családot – nyolc évig nem is érdeklődött gyerekei felől, most is csak anyagi okokból vette újra magához lányait. A nagyszülők szerint a gyerekeknek nagyon hiányzik az apjuk, nem tudták még feldolgozni a márciusi tragédiát.

A „gyerekszoba”. A nagyapa lakhatóvá tenné és berendezné a helyiséget unokái számára Fotó: Barabás Ákos

Medvékről beszélnek

A faluban csend honol, azóta helyreállt a nyugalom, de a tavaszi események következményeiről beszélgetve minduntalan a medvékre terelődik a szó. Azóta nem történt újabb szerencsétlen találkozás, még medve által okozott kárt sem jegyeztek, ami nem kis szerencse, hiszen a helybéliek szerint

a nagyvadak keresztbe-kasul járnak a településen.

Már-már hozzászoktak ahhoz, hogy hol a település határában látnak bocsos medvét, hol a falu központjában, a református templom közelében. Azt is megfigyelték már, hogy szárazság idején a medvék az erdőben nehezen találnak vizet, ezért a falut átszelő főúton átkelve járnak le a közeli patakra inni.

{A}