Áder János: van megoldás az úzvölgyi helyzetre, de Romániának be kell tartania a saját törvényeit

Barabás Hajnal 2019. június 08., 16:09

Kegyelet-, törvény- és nemzetközi megállapodásokat sértő incidens volt az úzvölgyi katonatemetőben történt viszály – nyilatkozta Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, akit a csíksomlyói pünkösdi búcsú után kérdeztünk a kialakult helyzet kapcsán.

Fotó: Barabás Ákos

A köztársasági elnök hangsúlyozta, ahhoz hogy megoldást találjunk a problémára, elemeznünk kell, mi történt eddig, s mi lehet az „ebből kivezető jövő”.

Kifejtette, az úzvölgyében történtek azért törvénysértőek, mivel a román hatóságok – többek között a védelmi minisztérium is – közölték, hogy a temetőben a betonkeresztek felállítására semmilyen engedélyt nem adtak ki.

Azok, akik ezt megtették, a román állam törvényeit is megsértették. Emellett pedig az érvényben lévő nemzetközi szerződésekre sem voltak figyelemmel, hiszen több mint tíz éve kötöttünk egy megállapodást Romániával, ami a hadi sírok gondozására vonatkozik. Ezt a kétoldalú megállapodást is megsértették a betonkereszteket felállítók

– magyarázta Áder.

Ugyanakkor – monda – mélyen erkölcstelen is volt a minap történt viszály, hiszen

a temetőben vandál módon viselkedni, a kaput széttörni, az ott lévő, békésen imádkozó embereket kövekkel megdobálni több mint erkölcstelen. Ez civilizálatlan, európai országhoz nem méltó.

{K1}

„A pünkösdi búcsún elhangzott szentbeszédben az hallottuk, hogy ha megdobnak kővel, nem az kell legyen a válasz, hogy visszadobjuk, hanem abból lépcsőt építsünk. Adódik a kérdés, hogyan lehet ebből a helyzetből kikeveredni” – fogalmazott Áder.

{K2}

Először is – folytatta Áder János – nem kellett volna ide eljutni, de ha már itt tartunk,

közös megoldást kell keresnünk. Hiszen mind az itteni magyaroknak, mind az anyaországiaknak az az érdeke, hogy az erdélyi magyar közösség békében élhessen.

A probléma megoldásra vonatkozóan a következőképpen fogalmazott: „Ha valóban nyugszanak az úzvölgyi katonatemetőben román katonák, akkor a történészek, levéltárosok meg tudják állapítani, hogy hányan lehetnek. Ezt követően lehetőség nyílik arra, hogy az ottani, dokumentáltan örök nyugalomra helyezett román katonáknak is megadják a végtisztességet. Ez ellen senkinek sem lesz kifogása” – magyarázta Áder János.

Mint hangsúlyozta,

megoldás létezik, csak Romániának be kell tartania a saját törvényeit, a kétoldalú megállapodásokat és a legalapvetőbb erkölcsi normákat.

{A}