Látható lesz az aranyrózsa a csíksomlyói pünkösdi búcsú idején

Barabás Hajnal 2019. június 05., 09:10

A jól bevált recept alapján, a megszokott módon zajlik a csíksomlyói pünkösdi búcsú – mondta Urbán Erik, a ferencesek tartományfőnöke. Azt is megtudtuk, hogy Ferenc pápa ajándékát, az aranyrózsát nemsokára a Szűzanya-szobor mellett helyezik el, így azt már a zarándokok is láthatják majd.

Az aranyrózsát nemsokára a Szűzanya-szobor mellett helyezik el Fotó: Pinti Attila

A csíksomlyói búcsú programját már közzétették a Romkat.ro egyházi weboldalon, és mint azt a hívek a korábbi években megszokhatták, a péntek este hét órakor kezdődő szentmisét követően egész éjszakán át tartó virrasztás lesz a kegytemplomban.

Urbán Erik, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója, az erdélyi ferencesek tartományfőnöke elmondta, a korábbi években megszokott programmal zajlik majd a búcsú. A labarumot és a pápai kisbazilika-jelvényt kísérő kordon délelőtt fél 11-kor indul a kegytemplomtól a Hármashalom oltárhoz. A prédikációt Pál József Csaba temesvári megyés püspök mondja majd.

A programfüzetben egyébként az egyházi énekek, imádságok és fontos tudnivalók mellett benne van a térkép is, amely szerint a keresztalják elfoglalhatják hagyományos helyeiket a Hármashalom oltár előtt. A programfüzetet a pápalátogatáskor már elérhetővé tették az infópontoknál a nyeregben, jelenleg megtalálható a kegytárgyboltokban, és pünkösdkor is több helyen megkapható lesz.

Igen a küldetésre

A csíksomlyói kegyhely idei mottója „Íme, az Úr szolgálóleánya”, amely egyben a búcsú mottója is. „A mottó megválasztásánál mindig figyelembe vesszük, hogy utaljon valamilyen formában a Szűzanyára, a kegyhelyre, ugyanakkor az egyházmegye pasztorális évére is. Mivel

idén a hivatások évét tartja az egyházmegye, ezért választottuk a fenti mottót, hiszen a Szűzanya ezen mondatával mondott igent a hivatására,

küldetésére, amit a Jóisten neki szánt” – fogalmazott Urbán Erik.

Egyébként Ferenc pápa június elsejei látogatásakor az általa celebrált szentmise végén, a Hármashalom oltárnál adta át ajándékát, az aranyrózsát a Mária-kegyhelynek. Ezt az ajándékot a kegytemplomban a Szűzanya szobra mellé helyezik nemsokára, amint elkészülnek a talapzatával.

A szentatya ajándékáról

Az aranyrózsa a pápák különleges adománya, amelyet manapság a különböző Mária-kegyhelyeknek ajándékoznak, e gesztussal a Szűzanya iránti tiszteletet fejezik ki. Ezt a kitüntetést hozta el Ferenc pápa Csíksomlyóra, Mária-tisztelete jeléül, egyben kiemelkedő gesztus ez a segítő, csodatevő Szűzanya csíksomlyói szobra és a vidék népének hite iránti elismerés jeleként. (Forrás: Romkat.ro)