Színházmizéria Marosvásárhelyen: fizetésekre megy el a költségvetés
Két bemutató próbafolyamatát állította le a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház költségvetési problémák miatt, jelen pillanatban pedig úgy néz ki, év végéig egyetlen előadást sem tudnak bemutatni. Az ok az április végén megkapott költségvetés, amit júniusra ráadásul drasztikusan csökkentettek is.
Anyagi gondok miatt kénytelen felfüggeszteni a Liviu Rebreanu Társulat 2018/2019-es évadra meghirdetett Edward Albee: Három magas nő/Trei femei înalte, valamint a Tompa Miklós Társulat Henrik Ibsen: Nóra és Krysztof Kieslowski/Norbert Rakowski: Tízparancsolat című előadásainak gyártását – értesített rövid közleményben a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, amelyben többek közt kifejtik még, hogy
egyes bérlettulajdonosok emiatt egy-egy előadással kevesebbet nézhettek meg az évad során, amiért az intézmény igyekszik kárpótolni a közönséget.
A miértekről Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója elmondta, hogy a költségvetési problémák nem most kezdődtek, de most vált reménytelenné a helyzet. „Az egy dolog, hogy három tervezett bemutató elmarad az idei évadról, de egyelőre úgy tűnik, év végig semmilyen bemutatót nem tudunk tartani.
– magyarázta a helyzetet Gáspárik Attila a Székelyhonnak. A vezérigazgató szerint a négy hónap késéssel a művelődési minisztériumól megkapott költségvetésből derült ki, hogy nagy a baj, amely igaz, valamivel nagyobb, mint a tavalyi, de közben megemelték a színházi dolgozók fizetését, így a költségvetés nagy részét kénytelenek arra fordítani.
– fogalmazott az igazgató, hozzátéve, hogy minden minisztérium alá rendelt színháznak ez a problémája most.
A színház produkciós igazgatója, Pál Attila konkrétabb adatokkal is szolgált, elmondása szerint
bár az április végén megkapott költségvetés 7 százalékkal nagyobb, mint a tavalyi, a fizetések közben 25 százalékkal emelkedtek.
„A minisztériumnak az a stratégiája, hogy a fizetéseket kiadja, azokkal nem lehet alkudozni, sem leépítésekről beszélni, ilyen dolgokról nem is lehet tárgyalni. Gyakorlatilag a dinamikus rész mindig a dologi költség, amiből kiderült, hogy egy egész évre van csupán annyi maradt, hogy a villanyszámlánkat se biztos, hogy ki tudjuk fizetni” – fogalmazott a Székelyhonnak a produkciós igazgató. Hozzátette, a dolgokat súlyosbítja, hogy csak április végén jelent meg a költségvetés, addig az azelőtti év büdzséjének az 1/12-ed részéből gazdálkodtak havonta, az meg is érkezett, abból készítették el az eddigi előadásokat, de közben kiderült, hogy semmi jóra nem számíthatnak, amit az év további részét illeti. Sőt, május utolsó napján kaptak a minisztériumtól egy átiratot, amely leszögezi, hogy
június hónapra a költségvetésben megítélt összegnek is csupán harminc százalékát költhetik el, holott a száz százalék is kevés lenne.
Jelenleg ezen szeretnének változtatni, méghozzá sürgősen.
„Tárgyalunk, levelezünk a minisztériummal. Én igyekszem optimista lenni, mert az az érzésem, hogy ez így nem maradhat. Nem tudom elképzelni, hogy ez így maradjon ezekkel a játékszabályokkal. Mert más játékszabályokkal megoldható, ugyanis, ha összeadjuk az egészet, akkor óriási pénzt költenek ránk, csak ahogyan meghatározzák az összeget, arra azt lehet mondani, hogy az minden, csak nem színház” – összegzett Pál Attila.
{A}
A produkciós igazgató úgy véli,
míg az önkormányzati színházaknak sok esetben nehezebb anyagi körülményeik vannak, mégis nagyobb a mozgásterük, ők maguk döntik el, mire mennyit költenek,
a minisztérium alárendelt intézményeinél viszont a szaktárca meghatározza, hogy ki mire költsön és mennyit, és előbb mit fizessen ki és mire jut. S míg az elmúlt években saját bevételi forrásokból is elért a marosvásárhelyi Nemzeti egy olyan szintet, amit nem sok színház, most azon a szinten sem tudnak teljesíteni azért, mert lassan nincs mit eladjanak.
Gáspárik Attila szerint a helyzet jól mutatja, hogy nincsenek szakpolitikusaink, akik végiggondolják egy színház működését, s ezért történhet meg az, hogy bár soha nem voltak ilyen magas fizetéseik a színházi dolgozóknak, mint most, emellett egyszerűen nincs pénz, amiből előadásokat lehessen színpadra állítani.