Nyakon lőttek bevetés közben egy rendőrt, belehalt a sérülésbe

Székelyhon 2019. június 02., 19:28

Lelőttek egy 43 éves rendőrt vasárnap délután a Temes megyei Jezvin településen, miközben társaival egy országos körözés alatt álló tolvajt üldözött – nyilatkozták az Agerpres hírügynökségnek rendőrségi források.

Képünk illusztráció Fotó: Barabás Ákos

„A rendőrség által keresett és üldözött férfi egy adott pillanatban kiszállt kocsijából és bemenekült egy épületbe. A rendőrök körbezárták az épületet, a férfi pedig tüzelni kezdett, megsebesítve a nyakán az egyik rendőrt.

Majdnem két órán keresztül próbálkoztak a sérült rendőr újraélesztésével, de sikertelenül.

A rendőrség tovább keresi a körözött férfit” – mondták a források.

Három lövést adtak le a rendőrök vasárnap arra a férfira, aki lelőtte az egyik bevetésen lévő rendőrt Temes megyében. A férfit még nem sikerült elfogni, és még mindig fel van fegyverkezve – jelentette be Florian Dragnea, az Országos Rendőr-főkapitányság helyettes vezetője.

„Biztosítunk afelől, hogy minden szükséges intézkedést megtettünk a férfi azonosítására és elfogására. Bűnvádi eljárást indítottunk minősített emberölés miatt, a Temes megyei ügyészek vizsgálják az ügyet. Jelenleg az elkövetőnél fegyver van. Bárki meglátja őt, ne szóljon hozzá, hanem értesítse sürgősen a rendőrséget” – mondta Dragnea a vasárnap esti sajtótájékoztatón. Hozzátette, a rendőrt egy 7,65 milliméteres kaliberű, szerb gyártmányú pisztollyal lőtték meg.

{A}