Hatodszor BL-győztes a Liverpool

Horváth Bálint Ottó 2019. június 02., 02:49

Az összecsapás elején és végén szerzett gólokkal a Liverpool 2–0-ra győzött a Tottenham ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája szombati esti madridi döntőjében, és története során hatodszor nyerte meg a legrangosabb európai trófeát.

Fotó: Xinhua/Agerpres

A Liverpool már az első fél percben nagy lépést tett a győzelem felé, amikor

büntetőhöz jutott, amit Mohamed Salah értékesített.

A folytatásban enyhe mezőnyfölényben volt a Tottenham, ennek ellenére a Liverpool előtt adódtak újabb lehetőségek.

A szünet után már a Tottenham is veszélyeztetett, és meg is voltak a helyzetei, de nem tudott egyenlíteni.

Aztán a végjátékban egy szöglet következtében

Divock Origi találatával Jürgen Klopp együttese eldöntötte a mérkőzést.

Idei sikerével a Liverpool 1977, 1978, 1981, 1984 és 2005 után hatodszor hódította el az első számú európai trófeát.

Labdarúgó Bajnokok Ligája, döntő:
Liverpool–Tottenham 2–0 (1–0),
gólszerzők: Salah (2., tizenegyesből), Origi (87.).
Liverpool: Alisson – Alexander-Arnold, Matip, Van Dijk, Robertson – Henderson, Fabinho, Wijnaldum (Milner, 62.) – Mané (Gomez, 90.), Szalah, Firmino (Origi, 58.).
Tottenham: Lloris – Trippier, Alderweireld, Vertonghen, Rose – Sissoko (Dier, 74.), Winks (Moura, 66.) – Alli (Llorente, 81.), Eriksen, Szon – Kane.
Vezette: Damir Skomina (szlovén).

{A}