Nagyszerű játékkal harcolta ki a bennmaradást az SZFC

Zátyi Tibor 2019. május 17., 21:15

A sérülések sújtotta Székelyudvarhelyi FC a szezon legjobb teljesítményével 4–0-ra legyőzte a Besztercei Gloria együttesét, így matematikailag is bebiztosította helyét a labdarúgó 3. Ligában.

Esélye sem volt a pontszerzésre a besztercei együttesnek Székelyudvarhelyen Fotó: Barabás Ákos

Az 5-ös csoport utolsó előtti fordulóját rendezik a hét végén, az SZFC a középmezőnyhöz tartozó Besztercei Gloriát fogadta pénteken délután. Több alapemberét nem tudta nevezni a házigazda,

hiszen Mintaș, Jankó, Somogyi és Logon is sérülés miatt nem tudta vállalni a játékot.

{A}

A mérkőzés elején kiegyenlített harc folyt a pályán, egyik csapat sem tudta sokáig megtartani a labdát, a helyzetek is várattak magukra.

Fotó: Barabás Ákos

Negyedóra után viharossá vált az időjárás, a nagy széllökéseket zuhogó eső követte,

ez pedig a hazaiak kedvezett, hiszen nyolc perc alatt három gólt szerzett, mindegyiket Horia Crișan lőtte:

előbb egy kavarodást követően közelről talált be, majd egy kipattanót lőtt a léc alá, végül pedig Csifó csúsztatását lőtte a hálóba. Így 3–0-s állásnál ment pihenni (és száradni) a két csapat az öltözőkbe.

Térfélcsere után rögtön büntetőhöz jutott az SZFC, a buktatott Lakatost le is kellett cserélni, a jogos tizenegyest a 47. percben Dinu értékesítette.

Fotó: Barabás Ákos

Itt gyakorlatilag le is járt a mérkőzés, a negyedik gólt követően már nem erőltette a támadásokat a házigazda, igaz, Marucza révén nagyon közel volt az ötödikhez. A vendégek tanácstalan játéka nem okozott gondot a védelemnek, távoli lövéseik pedig messze elkerülték a hazai kaput. A sűrű eső nem tántorította el a szurkolókat, közel harmincan végig nézték az SZFC idénybeli utolsó hazai meccsét.

Ezen a mérkőzésen is László Zsolt csapatmenedzser helyettesítette az eltiltott Mészáros Alpár vezetőedzőt. „Nagyon boldog vagyok, hogy a sok sérült ellenére ennyire jó teljesítményt nyújtottunk, idén még nem volt ilyen jó játékunk.

A bennmaradásunk már biztos. A fiúk érezték, hogy a kiesést elkerültük, emiatt felszabadultan játszottak.

Kár, hogy az eső kicsit elrontotta az ünnepünket. Köszönet jár a szurkolóknak, akik végig kitartottak mellettünk” – nyilatkozta László Zsolt.

Fotó: Barabás Ákos


Labdarúgó 3. Liga, 29. forduló
Székelyudvarhelyi FC–Besztercei Gloria 4–0 (3–0),
gólszerzők Crișan (32., 39., 40.), Dinu (47., büntetőből)
SZFC: Tudose – Marucza, Stăncuțu, Crișan, Lakatos (Trăistar, 49.), Popescu, Bálint (Tankó, 75.), Györgydeák (Schram, 80.), Vékás (Péter, 63.), Dinu és Csifó.

További eredmények:

Medgyesi Gaz Metan II.–Szászrégeni Avântul 1–3
Kolozsvári CFR II.–Tordai Arieșul 0–3 (játék nélkül – nem volt orvos a mentőautóban, csak két asszisztens, így 15 perc várakozás után a játékvezető lefújta a mérkőzést)
Dési Unirea–Nagybányai Minaur 1–0;

szombaton 18 órától:

Tasnádi Unirea–FK Csíkszereda
Szászhermányi FC–Barcarozsnyói Olimpic Cetate
Lénárdfalva–Kolozsvári Sănătatea
Radnóti SK–Marosvásárhelyi MSE.

{S1}