Lehet jelentkezni a csíksomlyói pünkösdi búcsú székelyudvarhelyi gyalogos zarándokcsoportjába

Molnár Melinda 2019. május 16., 15:34

Az udvarhelyi Kis Szent Teréz Plébánia idén is megszervezi a pünkösdi csíksomlyói gyalogos zarándoklatot. A szervezők munkájának megkönnyítéséért kérik mindazokat, akik szeretnének részt venni a június 7–9. között sorra kerülő lelki programsorozaton, hogy előzetesen jelentkezzenek be.

Archív Fotó: Barabás Ákos

A zarándoklat tudnivalóiról a szervező egyházközség plébánosa Tamás Barna főegyházmegyei ifjúsági lelkész tájékoztatott. Június 6-án, csütörtökön a zarándoklat szándékára este hat órától ifjúsági szentségimádást tartanak a Kis Szent Teréz-plébániatemplomban. Pénteken reggel fél hatkor ugyanott gyülekeznek, a nagy csomagokat teherautóra rakják, és

minden zarándok karszalagot kap.

A zarándoklatindító szentmise hat órakor kezdődik. Idén is a főút mentén halad a zarándokoszlop. Útközben az éneklés, imádság mellett lehetőség lesz szentgyónásra vagy lelki beszélgetésre. Az első pihenőt Máréfalván tartják, és ott reggeliznek, az ebédet pedig Homoródfürdőn fogyasztják el. Az éjszakai szállás hagyományosan Lenkútnál, a lövétei gazdák csűrjeiben lesz, oda viszi a csomagokat a teherautó. Autóbusszal vissza lehet térni Székelyudvarhelyre.

{A}

Szombaton hajnali négy órakor a Pethő vendéglő elől indul a zarándokbusz, amely visszaviszi a Hármas-kereszthez azokat, akik onnan gyalogolnak tovább (megáll a központban a Márton Áron téren, majd a Kis Szent Teréz-templomnál). Öt órakor a Hármas-keresztnél találkoznak a csoportok.

Aki szombaton reggel csatlakozik a zarándoklathoz, a Hármas-kereszthez érkezve megkapja karszalagját. Hat órakor az Anna-fogadó parkolójában közösen reggeliznek, majd hét órakor indulnak tovább. Tíz órakor a Márton Áron Gimnázium sarkánál, a Szék út elején találkoznak a székelyudvarhelyi keresztaljával, zászló alatt, énekelve, imádkozva együtt haladnak a szentmise helyszínére, a csíksomlyói Nyeregbe.

Archív Fotó: Barabás Ákos

A visszatérő gyalogosok szombat estig jutnak el a lenkúti szálláshoz. Vasárnap reggel fél hétkor autóbusz indul a Pethő vendéglőtől, megáll a központban és a Kis Szent Teréz-templomnál: kiszállítja a Lenkúthoz azokat, akik visszafelé is gyalog teszik meg az utat.

A zarándoklatot záró ifjúsági szentmisére pünkösdvasárnap este fél hétkor kerül sor a székelyudvarhelyi Rákóczi Sportcentrumban. Pünkösd másodnapján reggel kilenc órától keresztútjárást tartanak a Szejkefürdő melletti Székely Kálvárián, tíz órától pedig ünnepzáró szentmisét celebrálnak a Mál-tetői Ugron-kápolnánál. A regisztrációval vagy a zarándoklattal kapcsolatos kérdéseket a zarandoklat@ksztplb.ro e-mail címre várják a szervezők.

Szükséges

A búcsú elnyeréséhez és a zarándoklat kegyelmi hatásához fontos a közös ének, ima, szentgyónás, szentáldozás – emelte ki Tamás Barna plébános. A Székelyudvarhelyről induló gyalogos búcsújárás résztvevőit kérik, vigyék magukkal rózsafüzérüket és a zarándok énekfüzetet. Akinek nincs, az utóbbit megvásárolhatja az indító szentmise előtt a regisztrációnál. Annyi élelmet vigyenek magukkal, amennyire szükségük van a zarándoklat ideje alatt. Öltözékük legyen réteges, kényelmes, a lábbeli vizet is bíró túracipő vagy bakancs. Vigyenek esőkabátot, fejfedőt és láthatósági mellényt. A Lenkútnál éjszakázók számára ajánlott a hálózsák, habszivacs (izolír); ha szükséges, sátor; zseblámpa, láthatósági mellény.