Utcákat aszfaltoznak, járdákat építenek Madéfalván

Barabás Hajnal 2019. május 09., 22:00

Négy és fél kilométernyi útszakaszt aszfaltoznak le, illetve ezek mentén, ahol lehetséges, járdát is építenek Madéfalván egy hatmillió lej értékű európai uniós pályázatnak köszönhetően. A munkálatoknak tavaly ősszel fogtak neki, és már túl vannak a felén, a kivitelezési határidő két év.

Járdát is építenek bizonyos szakaszokon Madéfalván Fotó: Gábos Albin

Csibi József, Madéfalva polgármestere érdeklődésünkre elmondta, jól haladnak az aszfaltozással a községben. Az önkormányzat saját európai uniós pályázata révén még tavaly hozzáfoghattak a községben összesen négy és fél kilométernyi útszakasz felújításához. A beruházás kilenc utcát érint, ahol

a vízelvezetést teszik rendbe, aztán új aszfaltréteget terítenek le,

a kapubejáratokat is letérkövezik, illetve egyes utcákban, amennyiben a terep is lehetővé teszi, járdát alakítanak ki. A projekt révén egy hidat is felújítottak a Fehér-aszó patakán.

„A kivitelezés jól halad, a munkálatok fele már megvan, tudjuk tartani a határidőt, amelyet két évben szabtak meg” – osztotta meg a polgármester. A beruházás értéke 6 millió lej, amelyből 5,3 millió lej vissza nem térítendő támogatás, a többi a község önrésze.

{A}