Szinte teljesen leszakadt az út Ülke határában

Fülöp-Székely Botond 2019. május 09., 09:13

Le kellett zárni az Oroszhegy községi 34-es út egy szakaszát Ülke határában, mivel három hónap alatt annyira leszakadt a járható felület, hogy életveszélyessé vált a közlekedés. A helyieknek nagyon nem tetszett ez a megoldás, de – az alpolgármester szerint – nem volt mit tenni.

Lezárták az utat Ülke határában. Egy fatelepen áthaladva kerülhetik ki az autósok a problémás szakaszt Fotó: Barabás Ákos

Három hónappal ezelőtt mozdult meg a föld a problémás szakasz alatt, amikor a közeli Ballé-patak alámosta az utat – tudtuk meg Gergely Lászlótól, a község alpolgármesterétől. Az esetet azonnal jelentették a katasztrófavédelmi felügyelőségen és a prefektusi hivatalnál, majd a helyszíni véleményezés után

árvízkárok miatt támogatást kértek a kormánytól, ami nem érkezett meg.

Az idő múltával folyamatosan süllyedt az út, ezért az önkormányzat próbálta feltölteni a leszakadt részt, de ez sem szabott gátat a problémáknak.

Naponta ötven centiket csúszott a talaj

– fogalmazott Gergely. Egy földtani tanulmányt is rendeltek, amelyből kiderült, hogy nyolc és fél méter mélyen mozdult meg a föld, így súlyos gondról van szó. A szakértői vélemény szerint a földcsuszamlás megállítása mintegy 500 ezer lejbe kerül, hiszen tizenkét méterre kell lefúrni, hogy vasbeton oszlopokat helyezzenek el. Az önkormányzat ezután Hargita Megye Tanácsának támogatásával megrendelte a javításhoz szükséges terveket, ezeknek jövő hétre kell elkészülniük.

Fotó: Barabás Ákos

Az elmúlt napok esőzései miatt tovább romlott a helyzet, és életveszélyessé vált a közlekedés az úton, így le kellett zárni a szakaszt – mondta Gergely László. „Nem volt más választásunk, hiszen nemcsak az autók, de még egy arra járó biciklis vagy gyalogos számára is veszélyes az út használata” – magyarázta. Rámutatott,

a helyieknek nagyon nem tetszett ez a megoldás, és jogos a felháborodásuk, de nem volt mit tenni.

„Mindenkinek meg kell értenie, hogy itt nem elég az, ha összefog a közösség és néhány lapáttal megpróbálják rendbe hozni az utat, hanem komoly beruházásra van szükség. Persze ezt csak a törvények által előírtak szerint lehet megvalósítani” – tette hozzá.

Fotó: Barabás Ákos

Az alpolgármester hangsúlyozta, sikerült megegyezniük egy közeli fatelep tulajdonosaival, így az ő telkükön át terelték el a forgalmat.

Az autósok a fatelepen áthaladva egy közeli utcába érnek be, amely visszavezeti őket a 34-es községi útra.

Az említett utcában egyébként már most elkezdték a járható felület megerősítését, tört követ hordtak oda. A domboldalból becsúszó föld elzárta a patakot, így az árvízveszély is fennállt, ezért a község vezetősége a vízügyi igazgatóság szakembereit is értesítette a helyzetről. Az igazgatóság munkatársai szerdán is dolgoztak a helyszínen, hogy felszabadítsák a víz útját.

Fotó: Barabás Ákos

Minél előbb rendbe kell hozni a leszakadt utat, hiszen már elkezdődött a 34-es út (Székelyszenttamás–Székelyfancsal) teljes felújítása, ami így akadályozva van. A kivitelezőknek ugyanis éppen arra kellene elszállítaniuk az építkezési anyagokat, de most Székelyszentkirály felé kell kerülniük.

Gergely elmondta azt is, hogy szerették volna, ha a korszerűsítés részeként a leszakadt részt is kijavíthatnák, de a kész projektbe ezt már nem tudták befoglalni.

{A}

Bizonyos szempontból viszont szerencsés helyzetben vannak, hiszen találtak egy kivitelezőt, aki úgy is elvégzi a munkát, ha csak utólag kapja meg az árát. Ez azt jelenti, hogy a tervek elkészülte után a javítás is elkezdődhet. Az oroszhegyi önkormányzat újabb jelentést fog küldeni a kormánynak a kialakult helyzetről, és abban reménykednek, hogy most már kapnak pénzt a javításokra. Ha ez nem történik meg, akkor jövőre a helyi költségvetésből kell elkülöníteniük egy jelentős összeget.