Megszámolták a marosvásárhelyi vetési varjakat

Simon Virág 2019. május 09., 11:06

Két év alatt kétszeresére nőtt a Marosvásárhelyen élő vetési varjúpárok száma – derült ki a Milvus Csoport összesítéséből. A szakértők felajánlották a segítségüket azoknak a lakástulajdonosi társulásoknak, amelyek megoldásokat keresnek a madarak okozta problémákra.

Fotó: Haáz Vince

A vetési varjú egy telepesen fészkelő madárfaj, amely az utóbbi évtizedekben beköltözött a lakott területekre. Ugyan az énekesmadarakhoz tartozik, de nem énekel szépen, fekete, csoportosan fészkel, elég zajos – szóval szomszédnak nem túl kellemes. Mint Vizi Júlia, a Milvus Csoport sajtószóvivője elmondta, több panasz érkezett hozzájuk azzal kapcsolatban, hogy „hihetetlenül elszaporodtak a vetési varjak a városban”.

{A}

Ezért 2017-től kezdődően megszámolták, hogy hány varjúpár van Marosvásárhelyen.

2017-ben kevesebb mint 500 varjúfészket láttak a madarászok, 2018-ban már 917 pár költött, míg idén 975 pár vetési varjú fészkelt a város területén.

Elzavarták a szigetről, beköltöztek a városba

A Milvus szakemberei szerint nem feltétlenül a madarak számának növekedése okoz gondot és kellemetlenséget a lakóknak, inkább a varjútelepek elhelyezkedése. Hiszen sokszor a nyugodt, sok zöldövezettel, fákkal rendelkező negyedekbe költöznek be a károgó madarak. Vizi Júlia hangsúlyozta, hogy a madárszaporulat többek között annak köszönhető, hogy 2018 tavaszán, az addig a városon kívül, az úgynevezett Pártszigeten fészkelő több száz vetési varjút a fészkelési idény elején elzavarták.

Ezek a madarak pedig beköltöztek a városba, a Kornisa, a November 7 és a Kárpátok sétánya lakónegyedekbe.

Segítenek, de feltétellel

 A Milvus Csoport szakemberei azt tanácsolják a városlakóknak, hogy próbáljanak meg együtt élni a vetési varjakkal.

Autóból sokkal több van, zajosabbak, veszélyesebbek mint a varjak. A város szélén levő fasorokra, facsoportokra kellene csábítani a varjakat, párhuzamosan zavarva – szigorúan csak a tojásrakási idő előtt – azokat a telepeket, amelyek a legnagyobb gondot okozzák a lakosságnak. Ehhez viszont összehangolt munkára van szükség

– üzenik a szakemberek az önkormányzatnak, de a lakástulajdonosi társulások vezetőinek is, akikkel szeretnének együttműködni.

Elvitték a barátkeselyűket

Háromhetes gondozás után a bolgár madarászok eljöttek Marosvásárhelyre és Foksányba, hogy hazaszállítsák azt a két barátkeselyűt, amelyek véletlenül tévedtek Romániába.

{K1}

Juan három hétig volt a Milvus Rehabilitációs Központban, a Kutelka nevű tojó a Foksányhoz közeli Vadállat Rehabilitációs Központban épült fel.

Juan, a Vásárhelyen háromhetes kúrán levő bolgár barátkeselyű Fotó: Milvus Csoport

A két termetes madarat a Green Balkans munkatársai vitték haza, ahol pár napos visszaszokás után ismét szabadon engedik majd őket.