Szent György vértanú ünnepét üli az egyház

Molnár Melinda 2019. április 24., 09:09

A sárkányölőként ismert Szent Györgyről a magyar katolikus egyházban április 24-én emlékeznek meg. Történelmi személy volt, de a nevéhez fűződő legenda tette világszerte ismertté. A középkor egyik leginkább tisztelt vértanúja egyike a tizennégy segítő szentnek.

Szent György alakját Kolozsvári Márton és György 14. századi mesterek szoborcsoportja is őrzi, amelynek egyik hű másolata Kolozsváron látható Fotó: Forrás: Wikipédia

A római hadsereg magas rangú tisztje volt, anyja hatására vált kereszténnyé. Györgyöt 303 táján, a Diocletianus-féle keresztényüldözések idején fejezték le Lodban. Életéhez és vértanúságához sok legendás elem kötődik. A sárkányölő legendája az évszázadok során több csodás elemmel bővült, amelyek lényege, hogy

a líbiai Silena város közelében megmentette a királykisasszony életét a leányáldozatokat szedő tavi sárkánytól.

Kultuszhelyei, tisztelete, patronátusa

Számos, a nevét viselő település és szervezet tekinti védőszentjének. Köztük II. Brandenburgi Frigyes hattyúrendje, a keresztesek, lovagok; sok György-testvériség, például a Károly Róbert által 1318-ban alapított Szent György Lovagrend. Vadászegyesületek, katolikus cserkészek patrónusa, Ferrara, Genova, Novgorod, Grúzia, az angol királyi ház, bankok és kórházak védőszentje.

Védelme alatt tudták magukat a földművesek, katonák, a lóval foglalkozók, a fegyverkovácsok, a középkori zarándokok is.

Szent György legyőzi a sárkányt. Paolo Ucello festménye Fotó: Forrás: Wikipédia

Szinte megszámlálhatatlanok a nevét viselő templomok. A középkori Angliában nagy volt a kultusza: Oroszlánszívű Richárd személyes védőszentjének tekintette. III. Eduárdtól ered az angol hadsereg csatakiáltása: „Szent Györggyel Angliáért!”. V. Henrik idején, a canterburyi érsek rendelkezése szerint Szent György ünnepe ugyanazt a liturgiai rangot kapta, mint a karácsony. Anglia és Barcelona zászlaján Szent György-kereszt látható.

A magyar szent korona alsó, bizáncinak nevezett részén két katonaszent, György és Demeter képe kapott helyet. Április hónapot a népi kalendárium Szent György havának nevezi. Szépségápolásra és rontás ellen egyaránt használták a Szent György-napi harmatot.

Úgy tartják, hogy a jeles nap körül esett eső aranyat ér.

{A}

Templombúcsúk

A Gyulafehérvári Főegyházmegyében több templomot, kápolnát is Szent György vértanú tiszteletére szenteltek: Hidegségen, Esztelneken a zárdatemplomot, valamint a györgyfalvit és a csibait.

  • Marosszentgyörgyön április 24-én ünneplik az egyházközség védőszentjét, a szerdán délelőtt 11 órakor kezdődő búcsús szentmisén Táncos Levente György dicsőszentmártoni plébános prédikál.
  • Csíkszentgyörgyön vasárnap délután fél egykor kezdődik a búcsús szentmise, a homíliát Kovács Zsolt csíkszentmártoni plébános mondja.
  • A székelyudvarhelyi-szombatfalvi Szent Görgy-plébániatemplom búcsúját szintén vasárnap délután fél egytől tartják.