Mezőgazdasági szövetkezetek létrehozásában segítenek

Kovács Attila 2019. április 18., 10:49

Az ágazat jövőbeni fejlesztésének kulcsát, a termékek értékesítésének biztosítását jelentik a mezőgazdasági társulási formák, amelyekből jelenleg igen kevés van Romániában. Most európai uniós támogatással újabb mezőgazdasági szövetkezetek létrehozásához nyújtanak segítséget.

A gazdák számára kedvező lehetőségeket jelent a szövetkezés – állítják a szakemberek. Képünk illusztráció Fotó: Veres Nándor

Az Agricoop nevet viselő projekt során, amelyet az EU, illetve az Országos Vidékfejlesztési Program (PNDR) által a kormány is támogat, a mezőgazdasági termelők segítséget, műszaki, jogi, pénzügyi tanácsadást kapnak a társulási formák létrehozásához, de

üzleti tervük kidolgozásában, a termékek értékesítésének megszervezésében, támogatási források, lehetőségek igénybevételében is segítenek

– hangzott el a projekt szerdai csíkszeredai ismertetőjén.

Dragoș Alexandru, a projekt vezetésével megbízott cég illetékese azt is elmondta, az európai uniós átlaghoz viszonyítva, ahol a gazdák 34 százaléka agrárszövetkezetekbe tömörül, Romániában ez az arány alig 1 százalékos.

Az országban 1100 mezőgazdasági szövetkezet van bejegyezve, de közülük csak 100 készítette el az utóbbi három évre vonatkozó mérlegét, és csak 30 valósított meg 10 ezer lejnél nagyobb forgalmat

– ismertette az előadó. Hozzátette, hogy bár a kommunizmus rossz emlékei miatt a közfelfogás nem kedvez ennek a társulási formának, a cél két év alatt 350 új mezőgazdasági szövetkezet létrehozása, amelyek közül legalább 8 helyi termelői csoport minősítést szerez. A projekt részvevői a már említett tanácsadás, segítségnyújtás mellett tanulmányutakon ismerkedhetnek meg hazai és külföldi agrárszövetkezetek működésével, tapasztalataival.

Az Országos Vidékfejlesztési Program 2021-től külön pályázati támogatásokat biztosít a mezőgazdasági szövetkezeteknek

– hangzott el.

{A}

Gazdálkodás mint üzlet

Tiberiu Ștef, a mezőgazdasági miniszter tanácsadója úgy fogalmazott, a gazdálkodásnak vállalkozássá kell válnia a szabadidős foglalkozás helyett. Megemlítette, hogy

Romániában jelenleg a különböző mezőgazdasági támogatások igénylőinek több mint 90 százaléka csak a támogatások által biztosított jövedelem miatt gazdálkodik, nem vállalkozásszerűen.

2021 után viszont az ágazatban a fejlesztésekre, beruházásokra vonatkozó európai uniós pályázatok esetében előnyt, nagyobb arányú finanszírozás elnyerését jelenti, ha szövetkezetek pályáznak, akárcsak a hegyvidéki besorolás – ismertette. A konferencián meglévő szövetkezetek alapításának és működtetésének tapasztalatait is ismertették az előadók.

A szövetkezés előnyei
Az Agricoop projekt a Hargita, Maros, Kovászna, Fehér, Szeben és Brassó megyéket tömörítő Központi Fejlesztési Régióban 50 mezőgazdasági szövetkezet létrehozását célozza meg, és közel 1500 gazda számára nyújtanak majd tanácsadást a már ismertetett területeken. A szövetkezetek előnyeiként az értékesítőkkel szembeni jobb alkupozíciót, az egységes, megfelelő mennyiségű és minőségű terméket, a biztonságos értékesítési lehetőséget, a megfelelő csomagolást és a fizetési határidő betartásával elért biztos jövedelmet nevezik meg.