Kerüljék az út széléről, autók csomagteréből árusított bárányhúst

Barabás Hajnal 2019. április 16., 08:58

Hétfőtől engedélyezték az ideiglenes vágópontok működését, ezzel egy időben pedig az állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági hatóság munkatársai fokozottabban végeznek ellenőrzéseket ott, ahol közélelmezési tevékenységet folytatnak.

Sokak számára kihagyhatatlan a bárányhús Fotó: Gábos Albin

Ladó Zsolttól, a Hargita Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság vezetőjétől megtudtuk,

idén Hargita megyében három ideiglenes vágópont működését engedélyezték (Csíkszentmiklóson, Felsősófalván, valamint Kászonaltízen) hétfőtől április 28-áig.

A korábbi években Csíkcsicsóban is volt egy vágópont, de az időközben megszűnt. Az intézményvezető elmondta, kollégái ebben az időszakban állandó felügyeletet biztosítanak, ugyanakkor fokozottabb ellenőrzéseket folytatnak.

Munkatársaink hétfőtől fokozottan ellenőrzik a közélelmezési tevékenységeket, ellenőrzik a vendéglőket, panziókat, ahol vendégfogadás van, a piacokat, az üzleteket, a húsfeldolgozókat, a tojáslerakatokat

– sorolta az igazgató. Hozzátette, arról is gondoskodnak, hogy egészséges bárányok kerüljenek a vágópontokra,

a bárányhús csak azután kerül a fogyasztóhoz, miután a hatósági állatorvos bevizsgálta, lepecsételte.

„Arra figyeljenek a vásárlók, hogy a bárányhúst csak ellenőrzött helyekről szerezzék be, ne út széléről, személygépkocsik csomagtartójából vásároljanak. Az ellenőrzött bárány hatósági állatorvos által le van pecsételve” – hívta fel a figyelmet Ladó Zsolt.

A csíkszeredai zöldségpiac csarnokából múlt héten kiköltöztek a zöldségárusok, így helyüket átvehetik a bárányhúsárusok. Adrian Graur piacgondok elmondta, jelenleg takarítanak a csarnokban, hogy előkészítsék a helyet a bárányhúsárusoknak,

várhatóan Felsősófalváról és a Kászonokból érkeznek majd gazdák.

A felsősófalvi Mátyus Zsigmondnál néhány napja már lehet bárányhúst venni, hétfőn 23 lejért kínálta kilóját. Tavaly korábbi időpontra esett a húsvét, kevesebb volt a vágni való bárány, ezért sokkal drágábban lehetett beszerezni a húst, volt, ahol 30 lejt is elkértek kilójáért, átlagosan pedig 25–28 lej közötti áron lehetett kapni. Arra a kérdésre, hogy idén emelkedik-e még a bárányhús ára, azt válaszolta, meglehet, de ez attól is függ, hogy mennyi eladó bárány lesz a piacokon.

{A}

Maros megyében csupán két polgármesteri hivatal kért és kapott engedélyt arra, hogy a húsvéti ünnepeket megelőzően területén ideiglenes vágópont működjön. Marosvásárhelyen a Cuza Vodă utcai piacon hivatalosan hétfőn nyílt meg az e célra berendezett helyiség, ottjártunkkor azonban még nem volt benne tevékenység, mivel az élő bárányokat kínáló árusok még nem jelentek meg.

A piacon működő mészárszékben 26 lejért kínálják a bárányhús kilogrammját. A marosvásárhelyi mellett a segesvári napi piacon alakítottak ki vágópontot, ott is állatorvosi felügyelettel zajlik majd az élő bárányok vágása. Mint a Maros megyei állategészségügyi igazgatóság aligazgatója, Lucian Goga a sajtónak elmondta, a következő időszakban fokozottan ellenőrzik majd a piacokat és vásártereket, ugyanakkor arra kérik a lakosokat, hogy saját egészségük érdekében csak engedélyezett helyről vásároljanak bárányt.