Elindul egyfajta Zöld ház program, de ez még nem az, amit sokan várnak

Bíró Blanka 2019. április 10., 10:35

Sokakban okozott zavart a bejelentés, miszerint szerdától beindul a Zöld ház program egyik eleme, ám ez még nem az a kiírás, amit nagyon sokan már tavaly óta várnak. A most induló program keretében olyan elszigetelt háztartásokra lehet felszerelni a fotovoltaikus elemeket, amelyek nincsenek rácsatlakozva a villamoshálózatra.

Még nem rajtol a rég várt napelemvásárlási program. Képünk illusztráció Fotó: Barabás Ákos

A Környezetvédelmi Alap (AFM) közleményében az áll, hogy a kéréseket a megyei önkormányzathoz kell benyújtani, legtöbb 25 ezer lejt adnak a rendszer megvásárlására, beszerelésére. Erre a támogatásra 230 millió lejt különítettek el, ebből a keretből a számítások szerint kilencezer háztartásban tudják biztosítani a fotovoltaikus rendszereket. A támogatásra április 10. és július 10. közötti időszakban lehet pályázni, önrészt nem kérnek. Tehát

ez a program tulajdonképpen szinte kizárólag a tanyavilágot érinti,

és az önkormányzatoknak kell lépniük, hogy ezekben a háztartásokban is legyen áram.

A sokak által várt program körül nagy a csend

Amint a sajtóban megjelent a Környezetvédelmi Alap közleménye, elkezdődtek a találgatások, sokan úgy értették, hogy ez a többször beharangozott Zöld ház program, amelynek keretén belül a lakosság kérhet állami támogatást elektromos energiát termelő fotovoltaikus rendszerek vásárlására. Csakhogy akörül még mindig nagy a csend, utoljára február végén nyilatkozott ebben a témában Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter, viszont a kiírás időpontjáról akkor sem beszélt. Megismételte, hogy a minisztérium 100 millió eurót hívott le erre a célra a Regionális Operatív Program keretén belül,

90 százalékos támogatást biztosítanak, és egy háztartás legtöbb 4600 eurót pályázhat meg a 3kW teljesítményű napelemek felszerelésére.

A korábbi információk szerint a pályáztatás két lépésben történik, első körben az állam az akkreditált cégekkel köt szerződést, a pénzt is ezek kapják meg, miután felszerelik az igénylőknek a megpályázott rendszereket. A pályázó magánszemélyek tehát a kiválasztott céghez kell majd benyújtaniuk a dokumentációt, amint erre zöld utat ad a minisztérium.

A megyei ügynökségek ezúttal kimaradnak

A megyei környezetvédelmi ügynökségeknél próbáltunk érdeklődni, hogy tudnak-e az ütemtervről, azonban Kovászna és Hargita megyében is megerősítették, hogy ezúttal a megyei igazgatóságok teljesen kimaradnak a program lebonyolításából, tehát

a Környezetvédelmi Alap hivatalos honlapján kell követni a fejleményeket.

Domokos László József, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség vezetője abban bízik, hogy a honlapon hamarosan megjelenik a leszerződött cégek listája, és akkor beindulhat a tulajdonképpeni lakossági pályázat.

Mint ismeretes, a Zöld ház program mindig rendkívül népszerű volt, nagy érdeklődés övezte, ám forráshiány miatt eddig csak két alkalommal írták ki, legutóbb 2016-ban, de akkor is korlátozott számú igénylő kapta meg a támogatást, az elmúlt két évben pedig egyáltalán nem volt kiírás.

{A}