Több mint 800 csoport regisztrált a pápalátogatásra

Székelyhon 2019. március 23., 13:07

A pápapalátogatást előkészítő főegyházmegyei szervezőbizottság harmadik közös megbeszélését tartották Gyulafehérváron a püspöki palotában Jakubinyi György érsek és Potyó Ferenc vikárius részvételével, pénteken.

A szervezők arra kérnek mindenkit, hogy időben regisztráljanak a pápalátogatásra Fotó: Gábos Albin

A beszámolóból kiderül: a megbeszélés az egyes bizottságok beszámolóival kezdődött, majd a szervezés jelenlegi állását, a legsürgősebb teendőket egyeztették a résztvevők. Kiderült, hogy

a regisztráció jelenlegi állása szerint 810 csoport jelentkezett be, de még sok plébánia nem regisztrált, ahol pedig szerveződnek a zarándokcsoportok.

A szervezők biztatnak mindenkit, ne hagyja utolsó percre a regisztrálást – olvasható a romkat anyagában.

{A}

Mint írják, akik egészségi állapotuk miatt úgy gondolják, hogy nem bírják a gyalogutat, kapaszkodót, a hosszas várakozást, jelentkezhetnek a betegek és mozgáskorlátozottak számára létesítendő, a kegytemplom szomszédságában kialakítandó szektorba.

A szervezők továbbra is regisztrációra buzdítanak, amelyet a pontifex.ro oldalon lehet megtenni.