A CFR II.-t is legyőzte az SZFC

Zátyi Tibor 2019. március 22., 18:51

Újabb fontos pontokat szerzett a labdarúgó 3. Ligában a Székelyudvarhelyi FC, pénteken délután 2–1-re legyőzte a Kolozsvári CFR II-t, és pontszámban utolérte az utolsó bennmaradást jelentő helyen álló Dési Unireát.

Kemény, küzdelmes meccset nyert meg az SZFC Fotó: Beliczay László

Nagyszerű, napos időben, több mint százötven néző előtt kezdődött a találkozó. Az első percek az egymás felméréséről szólt, főleg a mezőnyben zajlott a játék, egyik kapu sem forgott veszélyben. Negyedóra játék után beszorította a kolozsvári fiatalokat a házigazda, érkeztek is a helyzetek, ám a gólra várni kellett:

Dinu szabadrúgása, Péter fejese, majd Bálint közeli lövése maradt ki.

Aztán a vendégeken volt a sor, hogy veszélyeztessenek, ám nagyszerűen védte az SZFC kapuját Somogyi, minden próbálkozást védett. A félidő végén pedig ismét a CFR II. kapuja volt veszélyben, előbb Bálint távoli lövése találta el a jobb oldali kapufát, majd Dinu szabadrúgását védte a kapus.

Fotó: Beliczay László

A szünetet követően ismét uralta a játékot az SZFC, és az 52. percben megszerezte a vezetést,

Logon lövését csak kiütni tudta a kapus, a kipattanót Bálint a hálóba passzolta.

Sokáig nem tartott az öröm, hiszen tíz perccel később egy kolozsvári szögletet követően kavarodás alakult ki az SZFC tizenhatosán belül, a labda pedig elérte az egyik hazai játékos kezét. A játékvezető büntetőt ítélt, amit Emanuel Dat értékesített.

Az egyenlítés nem fogta meg a házigazdát, amely a 71. percben emberelőnybe került, második sárga lap miatt Bud mehetett idő előtt tusolni. Az újabb gólra pedig nem kellett sokat várni, a 75. percben 17 méterre a CFR kapujától szabadrúgáshoz jutott az SZFC,

a télen igazolt Dinu pedig mesterien tekert el a sorfal mellett a hálóba.

A hajrára elfáradt mindkét csapat, több helyzet nem alakult ki.

Fotó: Beliczay László

A házigazda 2–1-re megnyert a találkozót, legutóbbi négy mérkőzéséből a harmadik sikerét aratta, és pontszámban utolérte a 12. Dési Unireát.

„Négy meccs, kilenc pont. Ilyen jó rajtban bíztunk a tavaszi szezon elején. Nem ez volt a legjobb meccsünk,

de azért örvednek, hogy ha a csapat gyengébben is játszik, megszerzi a három pontot.

Kellemetlen ellenfél volt a CFR II., a játékosai fiatalok, nagyon sokat futottak, tudnak focizni. Jól igazoltunk a télen, hiszen akiket szerződtettünk, azok hozzák azt a különbséget, amire nagy szükségünk van” – összegzett Mészáros Alpár, az SZFC edzője.

Labdarúgó 3. Liga, 19. forduló:
Székelyudvarhelyi FC–Kolozsvári CFR II. 2–1 (0–0),
gólszerzők Bálint R. (52.), Dinu (75.), illetve Emanuel Dat (62., 11-esből)
SZFC: Somogyi Pál – Marucza Csanád, Bogdan Mintaș, Horia Crișan, Florin Trăistar, Cosmin Stăncuțu, Péter Mózes, Bálint Rajmond (87., Jankó Levente), Marin Popescu (56., Györgydeák Apor), Ionel Dinu, Romaric Logon.

További eredmények
Dési Unirea–Lénárdfalva 0–1 (0–1),
Besztercei Gloria–Szászhermányi FC 0–0,
Marosvásárhelyi MSE–Tasnádi Unirea 0–3 (0–1),
Tordai Arieșul–Barcarozsnyói Olimpic Cetate 0–0,
Kolozsvári Sănătatea–Szászrégeni Avântul 1–0 (1–0);
Radnóti SK–FK Csíkszereda – szombaton 15 órától
Nagybányai Minaur–Medgyesi Gaz Metan II. – szombaton 15 órától.

{S1}