Díjazták a háromszéki turizmus legjobbjait

Bíró Blanka 2019. március 22., 19:12

Több mint száznegyven turisztikai vállalkozást és az ágazatban dolgozó szakembert neveztek be a Visit Covasna Gála versenyre, ahol a háromszéki turizmus legjobb szereplőit díjazták.

A díjazottak egy része. Hozzájárultak a háromszéki turizmus fejlődéséhez Fotó: Codra Botond

A rendezvény ötletgazdája, Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke elmondta, a jelöltekre két hétig lehetett szavazni, több mint 12 ezren látogattak a gala.visitcovasna.com honlapra, és több ezer szavazatot adtak le. Hangsúlyozta,

hagyományt szeretnének teremteni a rendezvényből, céljuk, hogy összekovácsolják a háromszéki turizmusban dolgozókat, megismerjék egymást és működő kapcsolati rendszert alakítsanak ki.

{A}

A 22 kategória mellett négy különdíjat adtak a szervezők: Kisgyörgy Zoltán geológus, újságíró, helytörténeti szakíró életműdíjba részesült a Háromszék turizmusáért, helyi értékek kutatásában és megőrzéséért kifejtett kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként. Az év befektetője a turizmusban különdíjjal jutalmazták Berszány Tibort, a Panoráma Botique Hotel létrehozásáért. Innováció a turizmusban különdíjban részesült Tőkés Erika, a Romániában egyedülálló lakásétterem megnyitásáért, és díjazták a Kálnoki Alapítványt és gróf Kálnoky Tibort az épített örökség és a hagyományos értékek turisztikai népszerűsítéséért.

Fotó: Kocsis B. János

Az ünnepségen Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke rámutatott,

a Háromszékre látogató turisták 90 százaléka román nemzetiségű.

Évente többször szerveztek tanulmányutakat román bloggereknek, újságíróknak, a személyes tapasztalatok nyomán megírt beszámolók hatására növekedtek a foglalások a térségben. A továbbiakban magyarországi véleményformálóknak szerveznek hasonló tanulmányutakat, hogy növeljék a magyarországi látogatók számát.

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár Fotó: Kocsis B. János

Potápi Árpád János, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkára arra biztatta a turizmusban vállalkozókat, hogy

éljenek a lehetőséggel és pályázzanak a székelyföldi gazdaságfejlesztési program keretében, hiszen a nemzetpolitika a szülőföldön való boldogulás támogatását is magába foglalja.

Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke Fotó: Codra Botond

Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke az erdélyihez hasonló háromszéki értéktár létrehozását javasolta, amelyben megtalálhatóak a turistákat vonzó, a településeken található értékek. A díjkiosztót megelőző konferencián Grubisics Levente rendezvényszervező, Simion Giurcă, a temesvári Holdas Experience Utazási Iroda igazgatója és Tök Barna, a budapesti Continental Hotel front desk supervisora a promoválási lehetőségekről, a vendéggel való kapcsolattartás fontosságáról tartottak előadásokat. A díjazottak névsora az esemény honlapján olvasható.