Bizonytalan a jelentős turisztikai potenciállal bíró erdei kisvasút sorsa

Bíró Blanka 2019. március 21., 17:33

Évek óta „iszapbirkózás” zajlik az ipartörténeti műemléknek számító, Kovászna és Kommandó közötti keskeny nyomtávú kisvasút és sikló megmentéséért. Kovászna város önkormányzata megvásárolná a felszámolás alatt álló cégtől a létesítményeket

Archív Fotó: Zsók Enikő

„A csődbe jutott brassói Brafor fafeldolgozó felszámoló biztosa előterjesztett egy felértékelést, eladják a Kovászna városi nagy állomástól induló, Kommandó területén is tartó vasútvonalat, a siklót, a kommandói átrakó állomást. Kovászna város területén gyakorlatilag csak a sínpárok vannak, mert az alatta levő terület nem a vállalaté” – részletezte portálunknak Gyerő József polgármester.

Rámutatott,

az erdei kisvasút Kovászna egyik brandje, ezért mindenképpen megvásárolják, amit lehet.

A Kovászna Megyei Művelődési Igazgatóság átiratban értesítette az önkormányzatot, hogy a két mozdonyt nem vásárolhatja meg, mert azok a műemlékvédelmi örökség részei, és az állam a művelődési minisztériumon keresztül élni kíván az elővásárlási jogával.

Nem tudjuk, mi a célja a minisztériumnak a két mozdonnyal. Azokat bérbe is vehetnénk az államtól, de a felértékelő szerint még legalább 100 ezer eurót kell fordítani a felújításukra, mert nagyon rossz állapotban vannak

– mondta a polgármester. Hozzátette, ha a mozdonyokat nem tudják megvásárolni, a felújításukra sem tudnak költeni. A sínpárokat mindenképpen megveszik, de még bizonytalan a felújítás és üzembe helyezés mikéntje.

{A}

Gyerő József elmondta, jelenleg egy máramarosi cég működtet sétavonatot a Clermont szálló és a Sikló közötti szakaszon, ám hosszú távon az önkormányzat szeretné kiterjeszteni az üzemeltetést, hiszen annak hatalmas turisztikai vonzereje lehet.

A kisvasutat 1892-ben helyezték üzembe, a siklót 1890-ben avatták fel, egy évszázadon át használták a kitermelt fatönkök szállítására, a szerkezet 1232 méter hosszú, 327 méter szintkülönbségen közlekedik. A kisvasút hanyatlása már negyven évvel ezelőtt elkezdődött, a teherautók térnyerése és a pályaelmosások miatt. 1995-ben széldöntés elpusztította az erdőt, majd egy évvel később erdőtűz ütött ki a Tündérvölgyben, s a sikló is a tűz martaléka lett, a vasút dolgozói építették újra.

Utoljára 1999 októberében működött rendeltetésszerűen,

akkor a Brafor csődbe jutott, és bezárta a fűrésztelepét.