Autóbalesetben elhunyt húszéves nő szívét kapta meg egy vásárhelyi férfi

Antal Erika 2019. március 21., 10:34

A belügyminisztérium helikopterével szállították Bukarestből Marosvásárhelyre annak a húszéves nőnek a szívét, aki autóbalesetben hunyt el. A fővárosi Floreasca sürgősségi kórházban a marosvásárhelyi szívsebészeti klinika egyik orvoscsapata emelte ki szerda délelőtt a donor szívét.

Képünk illusztráció Fotó: 123RF

Horațiu Suciu marosvásárhelyi szívsebész elmondta, a 39 éves férfinak már olyan súlyos volt az állapota, hogy attól féltek, ha nem kap sürgősen új szívet, már nem marad sokáig életben. A fiatal nő szíve tehát életet mentett, ahogy annak más, épen maradt szervei is: tüdője, veséje és mája.

A szerda délutáni műtét négy és fél órát tartott, és jól sikerült – tudatta a szívsebész a nap végén az újságíróknak. A következő huszonnégy óra kritikus időszak, de remélik, nem történik baj, és a marosvásárhelyi férfi szervezete befogadja az új szívet – fejezte ki a reményét az orvos.

A befogadó férfiról megtudtuk, korábban a csendőrségen dolgozott, két éve egy légúti megbetegedéskor derült ki, hogy súlyos szívelégtelenségben szenved. A beteg családja is a kórházban várakozott a műtét ideje alatt. Az édesanya, Olga Bardoși hálásan emlegette azt a családot, amely elveszítette fiatal tagját, de volt benne annyi erő, hogy gyermekük épen maradt szerveivel mások életén segítsenek.

Újjászületés ez a fiúnk számára

– mondta elérzékenyülve az édesanya. Dan Bardoși, a marosvásárhelyi férfi édesapja arról beszélt, hogy három éve várnak az új szívre. „A fiam egy meghűlésből kapta ezt a súlyos betegséget, olyan erős vírus támadta meg a szívét, hogy már semmilyen kezelés nem segített rajta,

ez volt az utolsó esélye, hogy időben hozzájut az életmentő szervhez”

– fogalmazott az édesapa. Szüleivel egyetértve, a megműtött férfi húga, Monica Ujica is azt hangsúlyozta, hogy mennyire emberi cselekedetet tett az a család, amely elveszítette a húszéves lányát.

Idén ez volt az első szívátültetés Marosvásárhelyen, legutóbb december 4-én végeztek hasonló műtétet. Ez amúgy nagyon gyenge átlag más európai országokhoz viszonyítva, például Magyarországon sokkal több szervátültetést végeznek, mint Romániában. Jelen pillanatban harminc olyan személy van, akin azonnal szívátültetést kellene végezni, de a névsorban több százan várakoznak – hangsúlyozta Horațiu Suciu.

{A}