A kihúzható bannerek sem maradhatnak a csíkszeredai városházán

Kovács Attila 2019. március 20., 13:18

Jogerős bírósági ítélet született arról, hogy a csíkszeredai városháza tanácstermében kihúzható (roll-up) bannereken sem maradhatnak a székely, illetve magyar nemzeti színek, valamint a városzászló elemei.

A bannerek eltávolításáról rendelkezett a bíróság. Zászlóknak minősítették ezeket Fotó: Pinti Attila

A molinók eltávolítása érdekében a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) kezdeményezett bírósági eljárást tavaly októberben, miután ugyanez a szervezet korábban szintén peres úton elérte, hogy a városházáról a székely és városzászlókat is eltüntessék. Az ADEC által megfogalmazott keresetlevél szóhasználata szerint a zászlók bírósági döntés nyomán történt eltávolítása után

Csíkszereda polgármestere egy olyan trükkhöz folyamodott, amellyel megpróbálta figyelmen kívül hagyni a jogerős ítélet által előírt kötelezettségeit, és törvénytelenül helyezett el egyes jelképeket a román állam egyik közintézményében.

Ők úgy értékelték, hogy a kihúzott bannerek valójában országok, illetve Romániában jogszerűen be nem jegyzett egyesületek zászlói, kihelyezésük pedig sérti a törvényt, amelynek nemcsak a betűjét, de a szellemét is be kell tartani.

{A}

Abszurd döntés

A Hargita Megyei Törvényszék az elsőfokú tárgyaláson elfogadta ezt az érvelést, és úgy döntött, hogy Csíkszereda polgármestere köteles eltávolítani a tanácsteremből a székely és magyar zászló színeit, illetve a város lobogójának elemeit tartalmazó kihúzható bannereket. Fellebbezés következett, de ezt a fellebbviteli bíróság, a Marosvásárhelyi Ítélőtábla kedden elutasította, így az elsőfokú ítélet jogerőssé vált.

Füleki Zoltán alpolgármester korábban kérdésünkre azt mondta az eltávolításra ítélt molinókról, hogy kiállítási darabokról van szó, amelyek különböző információkat szolgáltatnak Székelyföldről, Csíkszereda város alapító okiratairól, valamint az 1956-os magyar forradalom csíkszeredai és székelyföldi személyiségeiről. A mostani döntés, amelyet abszurdnak tart, nem érte váratlanul – közölte kérdésünkre. Úgy értékelte,

ha bárki megnéz egy zászlót, illetve egy bannert, világosan látja a különbségeket, és el kell gondolkodnia azon, hogyan is működik a romániai igazságszolgáltatás.

Füleki fenntartja korábban megfogalmazott véleményét, miszerint ezeket a kérdéseket az őshonos kisebbségek jogainak védelme érdekében készült Minority Safe Pack törvénykezdeményezés elfogadása segíthet rendezni, egy magasabb szinten annál, mint amire ez az ország képes. Ezzel együtt a jogerős ítélet indoklásának tanulmányozása után igyekeznek kihasználni minden rendkívüli jogorvoslati lehetőséget a nemzeti jelképek megvédése érdekében – tudtuk meg.