Teremtéstörténettel turnézik Berecz András mesemondó

Szász Cs. Emese 2019. március 19., 14:42

Teremtéstörténettel érkezik ismét Erdélybe Berecz András Kossuth-díjas énekes, mesemondó. Előbb Nagykárolyban, majd Marosvásárhelyen láthatja-hallhatja a közönség a tenger hullámain partra sodort első lány történetét, aki újabb és újabb teremtésre ösztönzi a Teremtőt.

Aki látta, hallotta már Berecz András előadóművészt, az tudja, hogy nem csak, hogy felnőtteknek is szólhatnak mesék, de van olyan foglalkozás is, hogy mesemondó Fotó: Facebook/Berecz András

Bár sokan hihetik, hogy a mese csak gyermekeknek való, aki látta, hallotta már Berecz András előadóművészt, az tudja, hogy

nem csak, hogy felnőtteknek is szólhatnak mesék, de van olyan foglalkozás is, hogy mesemondó.

Berecz András igaz emellett még énekes, népmesegyűjtő, folklórkutató és előadóművész is. Nem ismeretlen tájainkon, legutóbb az elmúlt nyár végén hallottunk róla sokat, amikor a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Csíksomlyói passió című produkcióját mutatták be a csíksomlyói nyeregben, abban az előadásban ugyanis a bolondos vándor szerepét játszotta Berecz András.

{A}

Ezúttal a Teremtés című műsorával érkezik, előbb március 23-án, szombaton, 17 a Nagykárolyi Városi Színházban láthatja a közönség, majd

vasárnap 16 órától tekinthető meg előadása a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Nagytermében.

A vásárhelyi teátrumnak is visszatérő vendége a magyarországi mesemondó, aki ezúttal a Teremtés című műsorát a 6 éven felülieknek ajánlja. A műsorban megismerhetjük a tenger hullámain partra sodort első leányt, aki örök elégedetlenségével a már megpihenni készülő Teremtőt újabb és újabb teremtésre ösztönzi. Luci Feri szívébe látunk, mikor magas hegyeket építeni akarván a tenger árkából hoz fel sárga földet, s a mélyen alvó Úristent kicsi híján tengerbe löki…

Sok mese keresi a titokzatos világunkban rejtőzködő, olykor fölsejlő kezdetet. Egyik-másik mintha letűnt világnézet, vallás, hiedelem töredéke volna, de kerül bőven olyan is, melyik tréfát csinál a teremtésből.

Talán mert a világot is olyan lehetetlenül bolondosnak, a benne lakó embert világ bolondjának látja – írják a műsor ismertetőjében.