Még idén nekifognának az új onkológiai kórház építésének Marosvásárhely mellett

Simon Virág 2019. március 18., 14:51

A nyilvános közvita megszervezésével egy lépéssel közelebb került az építkezés megkezdéséhez a Marosvásárhely határában tervezett adventista onkológiai kórház. A következő lépés a részletes területrendezési terv elkészítése lesz.

A kórház látványterve Fotó: spitaluladventist.ro

A Hetednapi Adventista Egyház képviselői 2015-ben jelentették be, hogy onkológiai kórházat szeretnének építeni Erdélyben. Akkor azt is elmondták, hogy

az egyháznak világszerte több mint hétszáz egészségügyi intézménye van, ahol neves szakemberek dolgoznak.

Később kiderült, hogy az egészségügyi létesítményt Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határában, a víkendtelep háta mögé fogják felépíteni, és a terv egyik mozgatórugója a marosvásárhelyi Remus Bența ingatlanbefektetési üzletember.

Mivel a beruházás közigazgatásilag Marosszentgyörgy területén lesz, ott kellett közvitát szervezni a tervekről. Mint Sófalvi Szabolcs polgármestertől megtudtuk, a munkálatok megkezdéséhez szükséges területrendezési tervről már múlt héten megtartották a nyilvános közvitát. A leendő egészségügyi intézmény területe jelenleg magánkézben van, és parlagon álló terület.

{A}

Korábban a projekt menedzsere, Reinhard Suciu elmondta, tekintettel arra, hogy nagy beruházásról van szó, a megvalósítást három szakaszban tervezik, az első fázissal pedig 2020-ra szeretnénk elkészülni, felszerelésekkel és személyzettel egyaránt. Az orvosi és kisegítő személyzetet is pályázatok, álláshirdetések útján akarják toborozni,

a versenyvizsgán sikeresen szereplő szakembereket az Amerikai Egyesült Államokba, az adventista egyház kaliforniai Loma Linda Egyetemi Kórházába küldik továbbképzésre.

A beruházást magántőkéből, illetve adakozásokból igyekeznek fedezni, de keresik a lehetőséget arra is, hogy közérdekű beruházások megvalósítására fordítható kormánytámogatásokat hívjanak le. A 21,5 millió euró összértékű projekt közel tizennégy és félezer négyzetméternyi hasznos felülettel rendelkezik majd, és százötven betegágyat foglal magában.

Az eredeti elképzelés szerint az első, több mint nyolcezer négyzetméteres rész mintegy 14 millió euróból 2020-ra, a közel négyezer négyzetméteres második (2,7 millió euróból), illetve a több mint kétezer-háromszáz négyzetméteres harmadik (4,7 millió euróból) szakasz pedig 2023-ra kell elkészüljön.