Portugáliában tanultak a ditrói diákok

Gergely Imre 2019. március 14., 17:50

Környezetvédelmi technikusi oklevelet szerezhet majd a középiskola végeztével az a tizenkét gyergyóditrói diák, akik három hétig Portugáliában tanultak.

Ditrói fiatalok az Atlanti-óceán partján • Fotó: Facebook/Consue Portugal

Amint azt vezetőjük, a Puskás Tivadar Szakközépiskola aligazgatója, Elekes-Köllő Márta elmondta, a Setúbalban zajlott szakmai gyakorlat célja elsősorban a tanulás volt, és a gyermekek az egyik helyi iskolában rendesen jártak a tanórákra. Ugyanakkor a Politécnico de Setúbal egyetemen olyan képzésekben is részesülhettek, amelyekre a hazai középiskolában nem lett volna módjuk. Például különböző kísérletek során megérthették azt, hogy milyen kémiai és biológiai elváltozásokat okoznak a vízben a szennyeződések, de azt is láthatták, hogy milyen módon lehet elérni, hogy a víz újra megtisztuljon. Az Atlanti-óceán sós, illetve a Sado-folyó édes vize is adott volt ehhez.

A diákok kiemelték, az Erasmus program révén lezajlott tanulmányi útjuk nagy haszna volt, hogy fejlődhettek az angol nyelv ismeretében, illetve portugálul is tanultak egy kicsit.

{A}