Nem bírják a bérversenyt a székelyföldi busztársaságok

Kovács Attila 2019. március 17., 12:04

Egyre nehezebb sofőröket találni a városi, vagy helyközi tömegközlekedést biztosító autóbuszokra. A szakmára külföldön van komoly igény, így az ágazat itthon vált versenyképtelenné, mert nem tudja tartani a lépést a nagyságrendekkel nagyobb béreket kínáló nyugat-európai munkaadókkal. 

Buszok indulás előtt. A járműpark és a létesítmények korszerűsítése mellett sofőrökre is nagy szükség van Fotó: Gábos Albin

Az önvezető gépjárművek kora még messze van, a volánt viszont egyre kevesebben akarják tekerni azokon buszokon, amelyek a városi tömegközlekedésben, vagy települések közötti útvonalakon, menetrendszerűen róják az utakat. De a bel- vagy külföldi utakra induló különjáratok esetében sem rózsás a helyzet.

A fejlettebb országokban mutatkozó munkaerőigény alaposan átrendezte a viszonyokat, a hazai busztársaságok nagy része nem bírja a bérversenyt, és folyamatosan keresi az utánpótlást.

Ha végignézi valaki a városi, vagy távolsági járatokat üzemeltető cégek honlapjait, feltűnő, hogy mindenütt buszvezetői állásra keresnek jelentkezőket, de nagy az igény a szakmára a világhálón, vagy az újságokban megjelenő hirdetések szerint is. Ha viszont valamelyik ajánlatnál megjelenik a külföldi szó, az ott megjelölt béreknek jó esetben az egyharmadát éri el az itthon kínált javadalmazás. Ez pedig világosan mutatja a lehetőségeket – és a korlátokat.

{A}

Székelyföld alaposan lemaradt az ágazati bérversenyben, itt a romániai nagyvárosokhoz képest is jóval szerényebb alapfizetést egészítik ki a különböző pótlékok – ilyen körülmények között kell keresni folyamatosan az utánpótlást. ,,Sok figyelmet, felelősséget igénylő munkakörről van szó, és manapság, aki megszerzi a megfelelő kategóriájú vezetői engedélyt, nem buszt vezet, hanem elmegy külföldre kamionozni, olyan fizetésért, amelyet mi itt, Romániában tényleg nem tudunk kínálni. Ott 3000 eurót is kapnak havonta, nekünk ez, a szükséges járulékokkal, adókkal együtt ez havi 6000 eurós kiadás lenne” – vázolta a helyzetet Ioan Truță, a marosvásárhelyi helyi közszállítást biztosító cégtársulás illetékese. Ő úgy vélte, rövidtávon nem megoldódni, hanem súlyosbodni fog ez a helyzet, ahogy fogalmazott:

elmegy öt személy, jön egy.

Emiatt már problémák jelentkeznek az üzemeltetésben, és szerinte eljuthatnak odáig, hogy nem tudják maradéktalanul biztosítani a menetrendben szereplő járatokat a sofőrök hiánya miatt. Egy további gond a szakma kiöregedése is, a vezetők közül egyre többen közelítik a nyugdíjkorhatárt, ugyanakkor a vonatkozó jogszabályok szerint 65 év fölöttiek már nem dolgozhatnak ezen a területen – említette az illetékes, hozzátéve, több alkalmazottjuk idén vagy jövőben eléri ezt a kort.

Nincs utánpótlás, a fiatalok nem érdeklődnek a buszvezetés iránt, a D-kategóriájú jogosítvány megszerzésére gyakorlatilag alig van jelentkező.

Pár éve a cég fizette a jelentkezők autósiskolai oktatását – jöttek is néhányan, akik egy év után, miután gyakorlatot szereztek, elmentek külföldre kamionozni – számolt be Truță. Hozzátette, a törvény ugyanakkor csak 21 éves kortól teszi lehetővé a buszvezetést, kamiont vezetni viszont 18 éves kor után már lehet, így aki hivatásos akar lenni, nem vár három évet, hogy a busz volánja mögé ülhessen. Ha pedig már elment kamiont vezetni, nem jön vissza az autóbuszhoz – állítja.

A nagyvárosok tömegközlekedésének megfelelő működését is veszélyezteti a sofőrhiány Fotó: Gábos Albin

A béremelések lehetőségei a városi tömegközlekedésben korlátozottak, a menetjegyek ára nem változott, az üzemanyagár viszont emelkedik. Ez nemcsak Marosvásárhelyen, Csíkszeredában is érvényes, ahol a városi tömegközlekedést működtető vállalat rendszeresen keresi a buszvezetőket. Veres Sz. János igazgató szerint folyamatosan szükség lenne 2–3 emberre egy ilyen kis cégnél is. Ő a fiatalok nagyobb bérek miatti elvándorlását említette az egyik olyan jelenségként, amellyel nem tudnak versenyezni. Legutóbb több utas is panaszolta, hogy késett, illetve hiányzott egy-egy járat – ez, mint megtudtuk, nem a munkaerőhiány, hanem műszaki hiba miatt következett be, de a gépkocsivezetők jelenleg túl vannak terhelve. Csíkszeredában a városi buszokon alkalmazott jegyár jelenleg kétszerese a marosvásárhelyinek, ugyanakkor több más megyeszékhelyhez hasonlóan, folyamatban van európai uniós támogatással a városi tömegközlekedés fejlesztésének előkészítése, amely több mint 20, sűrített gázüzemű autóbusz beszerzésével jár. Ez azt jelenti, hogy még több sofőrre lesz szükség, mint most.

A bérversenyt leghamarabb a kisebb cégek veszítik el

– ez a véleménye egy szentegyházi, különjáratokat üzemeltető busztársaság vezetőjének, aki azt is elmondta, két sofőr hagyta ott nemrég, és emiatt két gépjárművét is kénytelen eladni, mert nem tud olyan bérszintet biztosítani, mint a nagyobb versenytársak. ,,Árakat nem tudunk emelni, mert a piac ezt nem teszi lehetővé. Úgy látom, hogy a kilométerárakhoz képest mi jól fizetünk. Ha egy fuvarja sincs a sofőrnek, akkor is nettó 1400 lej a havi bére, rövid utak esetén napi 100 lej pótlék jár, ha hosszabb időt vezet, vagy határon túli útra megy, akkor napi 150 lej és teljes ellátás jár, de így sem tudjuk az alkalmazottakat megtartani” – vázolta Gábos József. Úgy látja, hogy a nagyobb társaságoknak kedvez a mostani helyzet, de például az külföldi autópálya-építések is komoly elszívó erőt jelentenek, a sofőrök betonkeverőre vagy billenős teherautóra váltanak a buszokról. ,,Azt a fizetést mi soha nem fogjuk tudni biztosítani” – állapította meg.

Az általa elmondottakat látszik megerősíteni az egyik jelentős, Maros és Hargita megyében is távolsági és megyeközi menetrendszerű autóbuszjáratokat üzemeltető cég illetékese, aki nem kívánt nyilatkozni az ügyben, de annyit elárult, hogy náluk nincs hiány sofőrökből, és úgy látja,

ahol megfelelő bért tudnak biztosítani, ott van elég alkalmazott.

Van olyan kisebb, távolsági járatokat fenntartó csíkszeredai busztársaság is, amely nyugdíjas, vagy részmunkaidős sofőröket is szívesen alkalmazna, ha jönnének. A cég illetékese szerint a külföldi lehetőségek sokkal vonzóbbak. ,,A menetrend szerinti járatoknál árat sem nagyon tudunk változtatni, nincs miből olyan fizetést adni, ami motiválná az embereket. Ha odajutunk, hogy nem lesz, akit küldeni egy útvonalra, akkor nem kizárt, hogy járatok maradnak el, eddig még ilyen nem történt. Nagyon nehéz a helyzet” – vélekedett az illetékes.

A béremelés sem segít

A romániai nagyvárosok tömegközlekedésének megfelelő működését is veszélyeztető sofőrhiány több esetben is már havi nettó 3000 lej fölé vitte a béreket, sőt, hétvégi, ünnepnapi munkával, túlórával akár a 4000 lej is elérhető. De Brassóban, Temesváron, vagy Jászvásárban ez nem segít a helyzeten, az alkalmazottak folyamatosan túlóráznak, hogy biztosítani tudják a szükséges járatokat. Temesváron a megfelelő jogosítvánnyal nem rendelkező jelentkezőknek az ingyenes oktatás mellett havi 2000 lejes nettó bért is biztosítanak a képzés idején, de a kényszerhelyzet megoldása érdekében Sri Lanka-i vendégmunkások szerződtetésére is szükség lehet.