Véget ért a gyergyóiak első Erste Liga szezonja

Gergely Imre 2019. március 10., 23:29

A hetedik meccs döntött a Gyergyói Hoki Klub–Debreceni EAC párharcban az Erste Liga negyeddöntőjében. A végén a házigazda debreceniek örülhettek, a GYHK emelt fővel utazhat haza.

A végsőkig küzdött az egyenlítésért a gyergyói csapat. Archív Fotó: Facebook/Gyergyói Hoki Klub

Hatalmas hangulatban zajlott a mérkőzés, az 500 hazai drukker mellett 100 gyergyói juthatott be a cívisváros kis jégpályájára, és mindkét tábor kitett a magáért.

A piros-fehérek legnagyobb örömére Benedek szerezte meg a vezetést, kilőve Hetényi mellett a hosszú sarkot.

Az első harmadban egyértelműen a GYHK játszott fölényben,

a házigazdáknak nem sok lehetősége volt.

A második harmad elején azonban Novotny egyenlített egy takarásban küldött lövéssel. Innentől már nem tudott dominálni Mikael Tisell legénysége,

főként annak köszönhetően, hogy a DEAC hathatós támogatást kapott a Németh-Kincses játékvezetői párostól.

Ilyen körülmények között nem is volt meglepő, hogy átvették a vezetést a házigazdák.

Az utolsó harmadban sem csökkent az ellenszél,

és ennek ellenére tudott egyenlíteni a piros-fehér együttes. Pesztunov verte át Hetényit szokásos váratlan megmozdulásával.

A gól hatására lendületet kapott az egyébként is teljes odaadással harcoló GYHK, parázs helyzetek alakultak ki a debreceni ketrec előtt.

Betalálni azonban a házigazdáknak sikerült,

egy kapu mellett elzúgó lövés pattant szerencsésen Molnár elé, akinek nem volt nehéz dolga.

Nem adták fel a gyergyóiak, mentek előre rendületlenül az egyenlítésért, de újabb gólt ismét csak a DEAC szerzett, amikor az 58. percben Gorjacsevszkij lekorcsolyázott és Németh az üres kapuba talált.

A végeredmény 4–2 lett a debreceniek javára, akik ezzel 4–3-ra megnyerték a negyeddöntőt.

A DEAC a Ferencvárossal meccsel az elődöntőben, míg a GYHK számára a romániai bajnokságban maradtak még kihívások.

Jégkorong, Erste Liga, rájátszás, negyeddöntő, 7. mérkőzés:
Debreceni EAC–Gyergyói Hoki Klub 4–2 (0–1, 2–0, 2–1),
gólszerzők: Németh Attila 2, Dominik Novotny, Molnár Dávid, illetve Benedek Roland, Dmitrij Pesztunov.
A párharcot összesítésben 4–3-ra nyerte a DEAC.