Újabb izgalmas programokkal bővül az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában (x)

Székelyhon 2019. február 25., 15:47

Lassan egy éve vette kezdetét az Ezer év Erdélyben, Száz év Romániában program az Iskola Alapítvány működtetésében, a magyar kormány támogatásával.

– Sokrétű, átfogó kampányt indítottak Ezer év Erdélyben, Száz év Romániában címmel, mely vélhetően több célcsoportot, érdeklődési kört kiszolgál. Miért volt szükség magyar kampányra Románia centenáriumi ünnepén?

– Azt gondolom, hogy nemcsak a román közösség, hanem néha mi magunk is hajlamosak vagyunk megfeledkezni eredményeinkről, mindarról, amit az elmúlt száz esztendőben – néha ellenszélben – megvalósítottunk. Olyan eredményekre gondolok, amelyek nem ellentéteket szülnek a két nemzet között, hanem közös sikerként élünk meg. Az elmúlt 100 évben voltak focistáink, akiknek góljára magyarok és románok egyaránt felugrottak, majd egymás nyakába borultak. Voltak és vannak költőink, akiknek művei mindkét nemzet olvasóit megérintették. Voltak olyan zenészek, akik mindenkinek okoztak vidám pillanatokat. A Metropol slágerei, Bölöni góljai és Kányádi versei meghatároztak bennünket. Ezeket a személyiségeket, pillanatokat szerettük volna feleleveníteni.

– Számtalan izgalmas projekt indult az elmúlt hónapokban. Ön mit emelne ki?

– A projekt kapcsán elkészült a Magyarok Romániában – száz év történelem című dokumentumfilm-sorozat, melynek részeit szakmai beszélgetéssel egybekötve mutattunk be több városban is. A filmek több történész perspektívájából, korabeli felvételek segítségével mutatják be az első világháború kitörésétől a trianoni döntésig vezető utat. Nem véletlen, hogy nagy népszerűség övezi a sorozatot. Ennyire átfogó, részletes és több nézőpontból megvilágított történelmi dokumentumfilm erről az időszakról még nem készült. Az Ezer év Erdélyben, Száz év Romániában Facebook-oldal a mai internetes felhasználói szokásokat figyelembe véve rövid, tömör, érthető videótartalmakkal mutatja be azokat a személyeket, akik munkájukkal, eredményeikkel Erdély és Románia hírét vitték szerte a világban. Ezek a „tudásmorzsák” a napi rohanásban, „telefongörgetésben” is megragadják figyelmünket, nem vesznek el sok időt tőlünk, mégis hasznos információkkal leszünk gazdagabbak egy perc alatt. Szintén a program keretén belül jelent meg Szalai Béla Iconographia locorum Transsylvaniae könyve, mely nem véletlenül örvend egyre nagyobb népszerűségnek.

– Az Iskola Alapítvány működtetésével indult el nemrégiben az Erdélystat. Ez miről szól pontosan? Hogyan illeszkedik a programba?

– Az Erdélystat egy olyan portál, melyen statisztikai és intézményi adatokat találhatunk Romániáról és Erdélyről. Az erdelystat.ro oldalon a legfrissebb hivatalos adatokat lehet megtalálni a legalább 250 magyar etnikumú lakossal rendelkező városok, községek adatlapjai által. Így akár három kattintásból megtudhatjuk, hogy például Korondon vagy épp Nagyenyeden mekkora a magyar lakosság aránya a hivatalos felmérések és adatok szerint. Ilyen információk könnyű elérésével a közpolitikai fejlesztéseket, pályázatokat oda lehet irányítani, ahová a leginkább érdemes. Bízunk benne, hogy az intézménytár hasznos lesz a döntéshozók számára is.

– Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a Războiul de 100 de ani néven futó román nyelvű kampányuk. Miért akarták a román közösséget is megszólítani?

– A centenáriumi programjainknak egyik legfontosabb célja a nyitás, a párbeszéd. Az, hogy ne a feszültséget szítsuk, hanem közös értékeinkre hívjuk fel a figyelmet. A humor ennek mindig egy hatékony eszköze, és abban ez a projekt nem szenved hiányt. Ugyanakkor tudjuk azt is, hogy a román közösség fele hitelesen román anyanyelvűek tudnak kommunikálni. Nagyon sok ismert közszereplő csatlakozott a kampányhoz, rengeteg izgalmas tartalom születik, a kényes kérdések kibeszélésének pedig mindig hatékony eszköze a humor.

– Milyen tervek vannak még kilátásban?

– Márciustól a programsorozat új szolgáltatással bővül, melynek célja az erdélyi magyar sajtótermékek és az Erdély történetét tárgyaló, nehezen hozzáférhető történelmi munkák digitális formátumú ingyenes közzététele egy kereshető felületen. Az Erdély Digitalizált Tudománytára című projektet az Iskola Alapítvány a Jakabffy Elemér Alapítvánnyal közösen indítja. Segítségével olyan archív dokumentumokhoz kaphatunk hozzáférést egy egyszerű keresési felületen, melyek elérése hosszas kutatómunkát igényelt. Márciustól 370.000 oldal szkennelt dokumentum áll majd az érdeklődők rendelkezésére az ezer100.ro honlap digitális adatbázisában.

(X)