Rájátszásba jutott a Gyergyói Hoki Klub

Gergely Imre 2019. február 20., 21:49

Elérte a szezon előtt kitűzött célt: bejutott az Erste Liga rájátszásába a Gyergyói Hoki Klub. A piros-fehérek szerdán este Bécsben a Vienna Capitals II. elleni mérkőzésen vívták ki, hogy minden más eredménytől függetlenül ott lesznek a legjobb nyolc között.

Bécsi győzelmével bebiztosította helyét a rájátszásban a gyergyói gárda

Erősen kezdett Mikael Tisell legénysége, és a negyedik percben kétgólos előnyt szerzett. Előbb Ferencz-Csibi, majd Karpusz is betalált a bécsiek ketrecébe. Nagyon azért nem nyugodhatott meg a gyergyói társaság, hiszen a Vienna Capitals első csapatának több játékosával is megerősített házigazdák rövidesen felzárkóztak egy gólos különbségre.

Aztán hamarosan kiderült, különösebb ok nincs az idegességre, Budapesten a Hokiklub háromgólos hátrányba került a Fehérvári Titánokkal szemben, azaz már csak elméleti esély maradt arra, hogy három pontot szerezzen.

Ezzel egy esetleges GYHK-vereség sem lett volna probléma, a Hokiklub már nem érhette volna be a gyergyóiakat. Ez azonban nem jelentette azt, hogy nemtörődöm módon odaadták volna a mérkőzést a Capitals II-nek.

Mentek előre becsülettel továbbra is Csergőék, örömet szerezve ezzel a helyszínen őket buzdító mintegy száz piros-fehér drukkernek.

A második harmadban Nagy góljával növelte az előnyt a GYHK, amire a 46. percben válaszolt a „Kisbécs”. Ezután Ferencz-Csibi második találata következett. A fiatal hátvéd számára ez volt az első duplázás az Erste Ligában, és volt oka a külön ünneplésre Orbán Szilárdnak is, aki két gólpasszal tette emlékezetesebbé a 23. születésnapját. Az 5–2-es győzelmet jelentő végeredményt Constantin állította be.

A GYHK-nak még egy mérkőzése hátra van, pénteken a Schiller-Vasas vendégeként játszanak Gógáék, de ennek már nem lesz tétje.

A gyergyóiak már a rájátszásban vannak, hétfőn pedig kiderül, hogy melyik csapat választja őket ellenfeléül.

Addig pedig még szombaton 18.30-tól és vasárnap 11 órától letudnak két meccset a hazai bajnokságból is, amikor a Sportul Studentesc lesz az ellenfél Gyergyószentmiklóson.

Jégkorong Erste Liga, középszakasz, alsóház:
Vienna Capitals II–Gyergyói HK 2–5 (1–2, 0–1, 1–2),
gólszerzők: David Satmark (6.), Philippe Lakos (46.), illetve Ferencz-Csibi Róbert (4., 52.), Vlagyiszlav Karpusz (4.), Nagy Csaba (35.), Mircea Constatin (55).
Kiállításpercek: 12–8.
Kapura lövések: 37–31.