Facebookon nem „radaroznak” a rendőrök, de azért ott is lebukhatunk

Széchely István 2019. február 19., 10:45

Ritkán történik meg ugyan, de Facebookon közzétett, közlekedési kihágásokról szóló fotókat, videókat is felhasznál a rendőrség a szabálysértések bizonyítására, illetve a kihágást elkövetők elleni szankciók megállapítására.

Bizonyító erejű képkockák. Szinte valós időben kerülnek fel a közlekedési csoportokba a kihágásokról készült felvételek. Képünk illusztráció Fotó: Veres Nándor

Noha a központi sajtó híradásai szerint voltak már precedensértékű esetek, ritkán fordul elő, hogy a rendőrség Facebookon közzétett fotók, videók alapján indítson eljárást közlekedési kihágások miatt. A hatóság figyelmét azonban nem kerüli el a közösségi háló, a napokban például az országos kereskedelmi tévécsatornák is beszámoltak arról, hogy

egy Facebook-csoportban nemrég megjelent, súlyos közlekedési kihágást bizonyító fotó alapján indított eljárást a rendőrség.

A felvételen az látható, amint Arad észak-nyugati körgyűrűjén egy autóbusz vezetője a záróvonalat átlépve előz egy kocsisort egy kanyar előtt. A híradások szerint az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya a fotó alapján hivatalból indított kivizsgálást, és rövidesen azonosították is a busztársaságot, illetve a járművet vezető sofőrt, akinek

harminc napra bevonták a jogosítványát, továbbá 580 lejre megbírságolták.

„Igen, itt vagyunk”

Nem hivatalosan ugyan, de közúti ellenőrzés tényét is erősítették már meg Facebookon: egy népszerű udvarhelyszéki csoportban az ellenőrzésre figyelmeztető bejegyzéshez érkezett hozzászólás egy rendőrtől. „Igen, itt vagyunk. Vezessenek körültekintően!” – írta.

Nem így tett az a sofőr, aki az utóbbi napok legtöbb hozzászólását generálta ugyanebben a csoportban azzal, hogy a székelyudvarhelyi II. Rákóczi Ferenc utcai körforgalomba balról hajtott be, majd a menetiránnyal szemben haladva, a körforgalom belső sávján próbált kikeveredni onnan.

{A}

Mivel egyre gyakrabban kerülnek fel hasonló felvételek a közösségi háló közlekedési csoportjaiba, a rendőrségnél arról érdeklődtünk, hogy indítanak-e eljárást Facebook-bejegyzések alapján, vagy az aradi eset egyedinek számít.

Ritkán használják bizonyítékként

„Közvetett bizonyítékként szolgálhat, és a kihágás elkövetőjének azonosítását segítheti egy ilyen videofelvétel, amelyet nekünk ki kell egészítenünk az eljárás során, de igen, ezek alapján utólag kiróható a közlekedési bírság” – válaszolta kérdésünkre Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Hangsúlyozta azonban, hogy

a rendőrség csupán a közösségi hálón közzétett felvételek alapján nem bírságol, ezek mellett kivizsgálásokat, ellenőrzéseket végeznek az adott ügyben a szankciót megalapozó bizonyítékok, tanúk azonosítása érdekében.

Kérdésünkre azt is elmondta, Hargita megyében nagyon ritkán fordul elő, hogy hasonló felvételeket bizonyítékként használjon a rendőrség, mert történnek ugyan kihágások, de mindig vannak a forgalomban rendőrségi egységek, továbbá állandó ellenőrzési pontokon és mobil közlekedésrendészeti egységek által is ellenőrzik a forgalmat.

Esetekre nem, csak jelenségekre fókuszálnak

A helyi rendőrség nem használja fel a hatáskörébe tartozó kihágások esetében a Facebookon közzétett felvételeket, azaz konkrét esetekre nem fókuszálnak. Jelenségekre viszont igen, így olyan már előfordult, hogy a városi közlekedést akadályozó,

ismétlődő problémáról szóló bejegyzések alapján figyelmeztető akciókat szerveztek.

Egyes útkereszteződésekben folyton autók parkoltak, veszélyeztetve a biztonságos közlekedést, és a helyi rendőrség a jelzések alapján indított akciót, egy héten keresztül figyelmeztették a helyszínen az autósokat, hogy nem parkolhatnak ott – hozott egy példát László Szabolcs, a Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség vezetője. Megjegyezte továbbá, hogy náluk

munkaidőben csak egy irodai alkalmazott használja a Facebookot, és ha ott érkezik lakossági bejelentés, azt továbbítja terepen lévő kollégáinak, de jobban örülnek a telefonos bejelentéseknek,

és kapnak is ilyeneket szép számmal. A helyi rendőrség közvetlen kapcsolatban áll a lakossággal, és ez az együttműködés sokat fejlődött az egység megalakulása óta, naponta sok telefonos bejelentést kapnak tilosban parkolásokról, mozgássérülteknek fenntartott parkolóhelyek elfoglalásáról – mondta László Szabolcs. Hozzáfűzte, nem is volna erőforrásuk arra, hogy egy alkalmazott egész nap a Facebookot figyelje, ezért kérik a lakosokat, hogy a problémákat telefonon jelezzék a helyi rendőrségnek.

Ez gyorsabb is, és mivel két járőrszolgálat napi tizenhat órán át az utcán van, egy-négy perc alatt a helyszínre tudnak érni és intézkedni – sorolta a hagyományos bejelentés előnyeit.