Két hét múlva hoznak döntést a marosvásárhelyi katolikus gimnázium igazgatójának perében

Antal Erika 2019. február 15., 21:56

Újabb tárgyalást tartottak Tamási Zsolt, a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium igazgatójának ügyében a marosvásárhelyi táblabíróságon.

Tamási Zsolt és ügyvédje Gogolák Csongor Fotó: Haáz Vince

Ahogy az igazgató védőügyvédje, Gogolák Csongor elmondta, az ügyét érdemben letárgyalták, a döntést azonban csak február 28-án hozzák meg, és akkor derül ki, hogy történt-e bűncselekmény a katolikus gimnázium megalapításánál. „Lehet, hogy megszüntetik az eljárást, vagy visszadobják a nyomozati szakaszba” – magyarázta az ügyvéd.

Tamási Zsolt ellen az országos korrupcióellenes igazgatóság (DNA) indított eljárást a római katolikus iskola létesítése ügyében. A vád ellene többek közt az volt, hogy

törvénytelenül jött létre az ő közreműködésével az iskola, hogy kárt okozott az annak helyt adó Unirea Gimnáziumnak, illetve a katolikus iskolába iratkozó tanulóknak.

Több alkalommal a szülőket is beidézték a tárgyalásra, akik kiskorú gyerekeiket képviselték az ügyben. A szülők minden alkalommal elmondták, hogy nem tartják magukat károsult félnek. A legutóbbi két tárgyalásra már nem hívták a szülőket, bár, ahogy azt Gogolák Csongor érdeklődésünkre elmondta, korábban sem volt kötelező megjelenniük a tárgyaláson.

{A}

Ștefan Someșan volt Maros megyei főtanfelügyelő és Tamási Zsolt ellen feljelentés nyomán indítottak bűnvádi eljárást. Ám azonosítani kellett volna a sértett feleket, azt követően ki is kellett volna hallgatni őket, azzal a kötelezettséggel, hogy a védelem és a vádlottak is jelen legyenek, hogy kérdéseket fogalmazhassanak meg és tehessenek fel, de ez nem történt meg.