Kínos meglepetés Gyergyószentmiklóson

Gergely Imre 2019. február 14., 21:46

A harmadik harmad első percében bekövetkezett „rövidzárlat” megpecsételte a mérkőzés sorsát. A Gyergyói Hoki Klub meglepetésre háromgólos vereséget szenvedett a Hokiklub Budapest együttesétől a jégkorong Erste Ligában.

Az utolsó harmad eleje három pontba került a GYHK-nak

Hazai győzelem esetén nagyon kedvező helyzetbe került volna a Gyergyói HK az Erste Liga középszakaszának alsóházában a rájátszásért zajló küzdelemben, azonban ezt a lehetőséget elszalasztották a piros-fehérek. Pedig előzetesen mindenképpen a Gógáék tűntek esélyesebbnek, hiszen a Hokiklubbal szemben korábbi öt mérkőzésük mindegyikén három pontot szereztek.

Ennek megfelelően is zajlott az első harmad, szinte folyamatosan a vendégek kapuja előtt folyt a játék.

Landsman azonban nagy formában védett, és amikor már ő is verve volt, akkor a szerencse segített neki. Vorobjev teljesen üres kapura lőhetett, és vasat talált.

Aztán a semmiből megszerezte a vezetést a budapesti gárda. Csíki vette be a gyergyói ketrecet.

A második harmadban egyenlített a GYHK, Vorobjev kijavította korábbi hibáját. Ideges lett a hangulat a jégen, előbb Orbán verte meg ökölpárbajban a korábban Ruczujt provokáló Izsákot, majd Bobcek és Csíki dulakodását láthatták a nézők. A házigazdák játszottak fölényben, de ismét a vendégek kerültek előnybe. 7 másodperccel a szünet előtt lett 1–2 Petres találatával.

{A}

Sebaj, gondolhatták a piros-fehér szurkolók. Egy gól nem sokat jelent a hokiban.

De ami a harmadik harmad elején történt az mindenkit megdöbbentett.

A szünet utáni első percben egymás után kettőt lőtt a Hokiklub, sőt a 43. percben már 1–5 állt az eredményjelzőn. Ekkor Ruczuj helyére Szakács állt be a kapuba, aki nem is kapott gólt a hátralévő 17 percben. Csergő még faragott a hátrányból, de ez a lényegen nem változtatott. Nagy meglepetésre a Hokiklub Budapest nyerte a mérkőzést.

A Gyergyói Hoki Klubnak ettől függetlenül továbbra is jó esélyei vannak a rájátszásba jutásért folyó harcban.

Legközelebb szombaton bizonyíthat, amikor a Fehérvári Titánok látogatnak Gyergyószentmiklósra.

Jégkorong Erste Liga középszakasz, alsóház:
Gyergyói HK–Hokiklub Budapest 2–5 (0–1, 1–1, 1–3).
Gólszerzők: Pavel Vorobjev (31.) Csergő Hunor (54.), illetve Csíki Zoltán (20.) Petres Tivadar (40., 43.), Szűcs István (41., 41.,)
Kiállításpercek: 43–39 (Ebből Orbán Szilárd, és Izsák Róbert 27–27 perc).
Kapura lövések: 48–38.