Hamarosan kezdődik a mozgósítás a székely szabadság napjára

Antal Erika 2019. február 10., 09:00

Nem egyszerű megszervezni március 10-én a székely szabadság napját, de az előző évek tapasztalata némiképpen megkönnyíti a szervezők dolgát – hangzott el a Marosszéki Székely Tanács szombati nyilvános ülésén.

Fotó: Haáz Vince

Hamarosan kezdődik a mozgósítás, már nyomtatják a plakátokat, amelyeknek a kihelyezéséhez segítségre van szükség – mondta Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke. A március 10-én 16 órakor a Székely vértanúk emlékoszlopánál kezdődő rendezvénynek Gáspár Sándor a felelőse, aki elmondta, megpróbálják a szokásosnál hamarabb befejezni a megemlékezést a Postaréten, hogy minél előbb a prefektúra elé érhessenek a résztvevők, ahol petíciót nyújtanak át a kormány képviselőjének. Azt követően a távolról érkezők hazaindulnak, a marosvásárhelyiek pedig részt vesznek a Kultúrpalotában a Gábor Áron-díj átadó ünnepségén.

 {A}

A felvonulás külön kihívást jelent, hiszen ez az a része az eseménysorozatnak, amely a rendőrség és csendőrség számára lehetőséget adhat arra, hogy bírságoljanak.

Legyünk erősek, bátrak és következetesek

– hívta fel a figyelmet Izsák Balázs, aki arra kérte az SZNT-tagokat, hogy aki teheti, jöjjön március 10-én Marosvásárhelyre, szervezzenek buszos utakat erre az alkalomra, aki pedig nem tud jönni, az otthon, a saját településén emlékezzen a székely szabadság napjára.

Fotó: Haáz Vince

A külföldön élőknek azt üzente, hogy vonuljanak székely zászlókkal a román külképviseletek elé.