Marosvásárhelyre ment a miniszter megnézni, hogy tényleg hiányzik-e több hektárnyi erdő

Simon Virág 2019. február 08., 09:40

A törvények betartása nélkül épített be 3,7 hektárnyi erdős területet a Somostetőn a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal – állapította meg Ioan Deneş vízügyi és erdőgazdálkodási miniszter, aki csütörtökön délután a helyszínen tájékozódott.

Építkezés után bontás a marosvásárhelyi Somostetőn. Vizsgálat indult Fotó: Haáz Vince

A szaktárca közleménye szerint Ioan Deneş elsőként a Marosvásárhelyi Erdészeti Hivatal szakembereivel tanácskozott, és ellenőrizte, hogyan állították össze az erdőgazdálkodási kimutatást. Kiderült ugyanis – többek között a műholdas felvételek alapján –, hogy a hivatalos iratokban, illetve a valóságban szereplő, az erdőterületekre és azok elfoglalására vonatkozó adatok nem egyformák,

a 2010-es és 2018-as műholdas felvételek, valamint a helyszíni mérések nem egyeznek meg.

A csütörtöki helyszínelés során kiderült, hogy a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalnak 349,9 hektárnyi erdőterülete van a Somostetőn, és ezen a területen 2010–2018 között több változtatást eszközölt. Többek között ekkor bővítette az állatkertet, és uniós pénzalapokból felújította, illetve átalakította a somostetői játszóteret és szabadidőparkot.

A munkálatok során a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal több módosítást eszközölt, amelyek nem jelentek meg az erdőgazdálkodási tervben, és amelyek során nem tartották be a törvényes elírásokat – állapították meg a szaktárcánál. Törvény szabályozza ugyanis, hogy milyen engedélyek szükségesek, illetve mit kell tenni, hogy egy adott erdőterületnek a rendeltetését megváltoztathassák.

{A}

A minisztérium közleménye szerint, „a helyszínen tapasztaltak alapján kijelenthetjük, hogy

a marosvásárhelyi városháza által eszközölt változtatások és építkezések, bővítések 22 hektárnyi erdőterületet érintettek, és 3,7 hektárnyi erdőterülettel kevesebb lett”.

A miniszter elrendelte, hogy készítsék el újra az erdőgazdálkodási kimutatást, oly módon, hogy megfeleljen a valóságnak, és kijelentette, hogy a helyszínre küldi az ellenőrző bizottságát elvégezni a szükséges méréseket és alkalmazni a törvényt.

{K1}

Mint korábban beszámoltunk róla, jelenleg a marosvásárhelyiek és a könyékbeliek közkedvelt szabadidőparkjában, a Somostetőn tilos a kialakított parkolókban állomásozni, és az állatkert felé vezető sétány mentéről is lebontatták a bódékat, ahol fagyit, vattacukrot, sült krumplit és flekkent árultak. A Brassói Erdőőrség aligazgatója pedig a Székelyhonnak azt nyilatkozta, hogy az ügyészségen feljelentik a marosvásárhelyi városházát, mert nem tartotta be a törvényeket a Somostető bővítése során.