Házba csapódott egy autó, mikrobusz ütközött kisautóval

Simon Virág 2019. január 28., 10:13

Egy súlyos és egy látványos balesettel zárult a hét a Maros megyei utakon: Segesváron közúti baleset történt, míg Koronkán autó csapódott egy házba.

Négy súlyos sérültje van a segesvári balesetnek Fotó: InfoTrafic

Vasárnap 22 órakor Segesváron egy személygépkocsi összeütközött egy kilenc személyt szállító kisbusszal, amelynek következtében négy személy kórházba került. Az előzetes vizsgálatokból úgy tűnik, hogy a személygépjármű vezetője a menetirányával ellentétes sávra tért át, ahol nekiütközött a szemből érkező szabályosan közlekedő kisbusznak.

A balesetben a gépkocsi vezetője és a mikrobusz három utasa súlyosan megsérült,

a helyszínre érkező mentősök a segesvári kórházba szállították őket. A baleset körülményeinek kivizsgálása még zajlik. 

Ép bőrrel megúszta az autójával egy koronkai házba csapódó sofőr Fotó: InfoTrafic

Szintén vasárnap késő este Koronkán egy Hummer típusú gépjármű a főút mentén levő háznak csapódott, miután a vezetője elveszítette uralmát a jármű felett. A balesetben nem sérült meg senki: a házban lakó két személy a baleset időpontjában nem tartózkodtak az érintett szobában.

Az anyagi kár jelentős, a ház egyik fala majdnem teljesen beomlott.

A rendőrség még vizsgálja a baleset körülményeit.