Adók vidéken: több tényező határozza meg, hogy mennyit kell fizetni

Barabás Hajnal 2019. január 28., 09:01

Elenyésző különbségek vannak a helyi adók mértékében a székelyföldi vidéki településeken, az eltérések inkább a közművesítés meglétéből vagy hiányából fakadnak.

Adó- és illetékosztály egy községi önkormányzatnál. Nem mindenhol növelték az adókat és illetékeket. Képünk illusztráció Fotó: Pinti Attila

Számos tényezőtől függ, hogy milyen adókulccsal számolják ki egy adónemre a helyi adó mértékét. Például a házadó kiszámításánál figyelembe veszik, hogy milyen építőanyagból és mikor épült, milyen adózási övezetben helyezkedik el, mekkora, és azt is, hogy közművesített-e vagy sem.

A területadónál szintén hangsúlyt kap a méret mellett egyebek közt az is, hogy milyen rendeltetésű területről van szó, és hogy milyen adózási övezetben van a szóban forgó telek. Szintén módosíthatja az adókulcs szintjét, és így az adó mértékét, az adott település rangja: a községek négyes rangsorolást kaptak, a falvak pedig ötöst.

Az 1,3 százalékos infláció mértékével növelték a helyi adókat Parajdon, emellett erre az évre szintén emelték 10 százalékkal az őrségért járó díjat, ugyanakkor 50–100 százalékkal a piac használatáért fizetendő illetékeket, valamint 25 százalékkal a kultúrotthon bérlési díját. A parajdi önkormányzat rendelkezésünkre bocsátott adatai szerint

eltérés van a közművesített és közmű nélküli házak adója között.

Utóbbiak után értelemszerűen kevesebb hozzájárulást kell fizetni a községháza pénztárába: egy 80 négyzetméteres téglaház adója 107 lej az A adózási övezetben, egy ugyanilyen háznak közművesítés nélkül azonban jóval kisebb az adóterhe, mindössze 64 lej. Viszont nagyon kevés az eltérés például a 2000-ben és az 1970-es években épült házak adója között: míg egy B adóövezeti, 2000-ben épült faház adója 29 lej, az 1970-ben épülté 26 lej.

Korondon is az 1,3 százalékos infláció arányával növelték a helyi adók mértékét. Az általunk megkeresett községek közül itt fizetik a legmagasabb adót a helyiek. Egy 80 négyzetméteres ház adója közművesítéssel az A adóövezetben 178 lej, közmű nélkül 107 lej. A faházak után ugyanezen paraméterek mentén 53 lej az adóteher, felszerelés nélkül 36 lej. Az 1400 köbcentis hengerűrtartalmú autó után azonban ugyanannyit fizetnek a korondiak, mint a parajdiak, évente 57 lejt.

Az általunk megkérdezett községek közül Csíkszentsimonban kell a legkisebb mértékű adót fizetni a lakóházak után. Mint megtudtuk, ez főként a közművesítés hiányának tudható be, hiszen még nincs teljes csatornarendszere az alcsíki településnek, így kisebb adókulccsal számítják az adót. Egy 80 négyzetméteres téglaház adója például az A adózási övezetben egy évre 53 lej. Ezt az összeget kellett tavaly is fizetniük, akiknek ilyen lakóházuk volt, ugyanis az önkormányzat úgy döntött, 2019-re nem változtat az adók mértékén, még az 1,3 százalékos inflációs értékkel sem növelték a közterheket.

Csíkdánfalván szintén nem emeltek az adók mértékén tavalyhoz képest. Az önkormányzat által rendelkezésünkre bocsátott adatokból látható, hogy jelentős az eltérés a házadókat illetően az alcsíki településhez képest, hiszen egy 80 négyzetméteres, 2000-ben épült lakóház után 97 lej az adó, míg Csíkszentsimonban mindössze 53 lej. Ugyanakkor a fából készült házak adója is jóval kevesebb a téglából építettekénél. Dánfalván mindössze 29 lejt kell utánuk fizetni egy évre, Csíkszentsimonban ez az érték valamivel kevesebb, azaz 19 lej.

Fotó: Pinti Attila

Gelencén tavalyhoz képest a házadó adókulcsát emelték 1 százalékról 1,5 százalékra. A településen inkább a faépítésű házak elterjedtebbek, ezért példaként ilyen házat vettünk alapul. Erre az évre a 2000-ben épült faházak után az A adózási övezetben 27 lej adót kell fizetni a Kovászna megyei községben, ehhez képest a téglaépítésű házak után 80 lej az adó.

Adók mértékének alakulása vidéken
Adónem/Település Csíkszentsimon Gelence Dánfalva Korond Parajd
Téglaház 80 nm (A övezet) 53 lej 80 lej 97 lej 178 lej 107 lej
Téglaház 80 nm (B övezet) 50 lej 77 lej 92 lej 170 lej 97 lej
Faház 80 nm (A övezet) 18 lej 27 lej 29 lej 53 lej 32 lej
Faház 80 nm (B övezet) 17 lej 26 lej 28 lej 50 lej 29 lej
Udvar 500 nm (A övezet) 44,45 lej 45,05 lej 44,45 lej 63,30 lej 57,20 lej
Udvar 500 nm (B övezet) 35,55 lej 36,05 lej 35,55 lej 41,45 lej 32,90 lej
Belterület, szántó 1 hektár
(A övezet)
34 lej 31 lej 34 lej 31 lej 31 lej
Belterület, szántó 1 hektár
(B övezet)
25 lej 23 lej 25 lej 23 lej 21 lej
1400 köbcentiméteres autó 70 lej 56 lej 62 lej 57 lej 57 lej

Adatok forrása: székelyföldi önkormányzatok